A vit�z szab�cska

Egyszer egy sz�p ny�ri reggelen a szab�cska az ablakn�l �lt a munkaasztal�n�l, �s vid�man varrogatott. �ppen arra ment az utc�n egy parasztasszony, kos�rral a h�t�n, �s nagyban kiab�lta:
– Lekv�rt vegyenek! Lekv�rt vegyenek!
A szab�cska szerette az �dess�get, s a lekv�rnak m�r a neve hallat�ra is megnyalta a sz�ja sz�l�t. Kikukkantott az ablakon, �s leki�ltott:
– Ide, ide, j� asszony, itt egykett�re elkel a port�k�ja!
Az asszony felm�szott a l�pcs�n a neh�z kos�rral, eg�szen kifulladt a kapaszkod�st�l. A szab�cska sorra kirakatta vele a k�cs�gjeit, emelgette, latolgatta, szagolgatta �ket, v�g�l azt mondta:
– Sz� se r�la, j� lekv�r. M�rjen ki bel�le n�gy lattal. Az sem baj, ha negyed font lesz.
A kofaasszony jobb v�s�rra sz�m�tott, nem ilyen csek�lys�g�rt kapaszkodott ilyen magasra! De h�t mit tehetett egyebet, kim�rte neki a n�gy lat lekv�rt, �s m�rgesen, dohogva elment.
– Adjon er�t, eg�szs�get! – rikkantotta a szab�cska, kenyeret vett el� a szekr�ny�b�l, leszelt egy j�kora karajt, �s megkente.
"Ez lesz azt�n a lakoma! – mondta mag�ban. – Hanem miel�tt nekil�tok, befejezem a mell�nyt; jobban esik majd a k�sz munka ut�n." Letette maga mell� a kenyeret, �s nagy �lt�sekkel, szapor�n dolgozni kezdett. Ny�r volt, mondom, sz�p meleg id�; ilyenkor csak �gy hemzseg a sok l�gy; �lt bel�l�k egy seregre val� a szab�cska szob�j�nak a fal�n is. B�gyadtan szenderegtek a forr�s�gban, hanem egyszerre csak f�lneszeltek: finom illat csapta meg az orrukat. Mert h�t az �des lekv�rnak a szaga �nycsiklandoz�an terjedezni kezdett a szob�csk�ban. Nosza, rajzani kezdtek a legyek csapatostul sz�lltak r� a keny�rre.
– Nem mentek innen! – pattogott a szab�cska, �s elhessentette a h�vatlan vend�geket. Csakhogy azok nem �rtett�k �m a sz�p sz�t. Nem hagyt�k magukat, mind s�r�bben t�dultak a zs�km�nyra. A szab�csk�t v�g�lis elfutotta a m�reg. El�kapott a sutb�l egy rongyot, �s nagyot ki�ltott:
– Majd adok �n nektek!
Azzal irgalmatlanul odav�gott. Az volt �m a puszt�t�s! Megsz�molta az eredm�nyt; se t�bb, se kevesebb: h�t d�gl�tt l�gy hevert el�tte �gnek meredt l�bbal.
"Ez igen! – �muldozott a szab�cska a saj�t vit�zs�g�n. – Kire mondj�k, ha nem r�m, hogy: ez azt�n leg�ny a talp�n? Err�l az eg�sz v�rosnak tudom�st kell szereznie!" Gyorsan kiszabott mag�nak egy �vet, megvarrta, �s nagy bet�kkel r��lt�tte: "Hetet egy csap�sra." De mikor az �vet a derek�ra f�zte, �s peckesen l�pegetett egyet-kett�t a szob�ban, �gy gondolta, ekkora nagy vit�zs�g h�r�nek messzebbre is ki kell terjednie.
"Ej, mit nekem a v�ros! – mondta. – Tudja meg az eg�sz vil�g, ki vagyok!"
S �gy fick�ndozott a sz�ve b�szkes�g�ben, ak�r a b�r�ny farkinc�ja. Nem is teket�ri�zott tov�bb; sz�k volt neki a kis m�hely, alig v�rta, hogy v�gre kint s�t�ltassa vit�zs�g�t a vil�gban. �ppen csak k�r�ln�zett m�g egyszer a h�zban, nem vihetne-e mag�val valamit, aminek m�g haszn�t veheti; de nem tal�lt egyebet, mint egy �cska sajtot. Azt vid�man zsebre tette, leszaladt a l�pcs�n, r�ntott egyet az �v�n, s ment vit�z�l a kapuhoz. A kapuval szemben volt egy bokor, �gai k�zt egy sz�rke kismad�r verg�d�tt; f�nnakadt szeg�nyke, �s sehogyan sem tudott kiszabadulni. A szab�cska megsz�nta, kivette a t�sk�k k�z�l, �s azt is zsebre dugta, a sajt mell�. Azt�n f�lpattant az apostolok lov�ra, �s elr�gtatott; mert h�t sov�ny is volt, f�rge is volt, k�nnyen ment neki a gyalogl�s.
Az �t, amelyiken elindult, egy magas hegyre vitte. A szab�cska nemsok�ra f�l�rt a cs�csra. H�t mit l�tott? Egy �ri�s �lt a szikl�n, �s otthonosan, k�nyelmesen n�zel�d�tt.
A kis szab� odament hozz�, �s megsz�l�totta:
– J� napot, pajtik�m! L�tom, itt lopod a napot, b�m�szkodsz bele a nagyvil�gba. Oda igyekszem �n is, szerencs�t pr�b�lni; nem tartasz velem?
Az �ri�s v�gigm�rte az apr� emberk�t.
– �, te hitv�ny! – mondta foghegyr�l.
– Mit besz�lsz?! – v�gott vissza a szab�cska. – Ide n�zz, milyen ember vagyok �n!
Azzal nagy b�szk�n kigombolta a kab�tj�t, �s megmutatta a derek�n az �vet.
"Hetet egy csap�sra" – olvasta csod�lkozva az �ri�s. Azt hitte, ez a kis mitugr�sz h�t embert csapott agyon egyszerre, �s most m�r egy kicsit nagyobb tisztelettel n�zett r�; de az�rt el�bb pr�b�ra akarta tenni.
– Ha van er�d, ezt csin�ld ut�nam! – mondta.
Azzal megmarkolt egy kavicsot, �s �gy �sszenyomta, hogy v�z cs�p�g�tt ki bel�le.
– Ez is valami! – nevetett a szab�cska. – Nekem az ilyesmi csak j�t�k!
El�vette a zseb�b�l a sajtot, �s egyetlen mozdulattal majd kipr�selte a lev�t.
– No, mit sz�lsz hozz�? Ez m�r valami, igaz-e?
Az �ri�s h�ledezett, mukkanni sem tudott; nem n�zett ki ennyit ebb�l az emberk�b�l. M�rgesen felkapott a f�ldr�l egy k�vet, �s olyan magasra haj�totta, hogy l�tni is alig lehetett.
– No, te babszem, ezt csin�ld ut�nam!
– Nem volt �ppen rossz dob�s – mondta a szab� fitym�lva –, csak az a baj, hogy a k� m�gis visszahullott a f�ldre. Nem �gy, mint az eny�m!
Azzal a zseb�be ny�lt, kivette a madarat, �s feldobta. A kis sz�rnyas meg�r�lt a szabads�gnak, felnyilamodott, s elr�ppent, vissza sem t�rt t�bb�.
– No, mit sz�lsz hozz�, pajt�s? – k�rkedett a szab�cska.
– Haj�tani, azt tudsz – ismerte el kelletlen�l az �ri�s. – Most azt�n l�ssuk, a terhet is b�rod-e.
Hatalmas t�lgyfa hevert nem messze t�l�k a f�ld�n, tal�n vihar csavarta ki t�vest�l. Ahhoz vezette oda az �ri�s a szab�csk�t.
– Ha van egy kis szusz benned – mondta –, seg�ts kicipelni ezt a f�t az erd�b�l.
– Sz�vesen – felelte hetyk�n a kis ember –, csak vedd a v�lladra a t�rzset, �n meg majd a koron�j�t viszem, a sok �gat, gallyat, az a neheze.
�gy is t�rt�nt: az �ri�s neki�llt, �s k�szk�dve a v�ll�ra emelte a s�lyos t�rzset, a szab�cska meg r�telepedett h�tul az egyik �gra. A nagy behem�t m�g csak h�tra sem tudott n�zni, nem mozd�thatta a nyak�t a tehert�l; csak cipelte f�jtatva az eg�sz f�t, t�rzs�t is, koron�j�t is, meg m�g r�ad�sul a szab�t is rajta.
Ez igen j�l �rezte mag�t a hely�n. Olyan j�kedve kerekedett, hogy f�ty�r�szni kezdett. Azt f�ty�lte sz�p hegyesen:
H�rom szab�leg�nyek,
Elindultak szeg�nyek...
�s m�g cifr�zta is, mintha csak gyerekj�t�k volna neki a cepeked�s. Az �ri�s h�zta-vonta egy ideig a neh�z terhet, de azt�n nem b�rta tov�bb.
– H�, vigy�zz! – ki�ltott h�tra. – Ledobom a t�rzset!
A szab� f�rg�n leugrott, �tkapta az egyik vastag �gat, mintha � is hurcolta volna, �s odasz�lt az �ri�snak:
– Ekkora nagy golyh�, �s m�g ezt sem b�rja el! Nem sz�gyelled magad? Az �ri�s morgott valamit m�rg�ben, s mentek tov�bb. Csakhamar egy cseresznyefa akadt az �tjukba. Az �ri�s, se sz�, se besz�d, felny�lt a tetej�re, ott piroslottak a leg�rettebb szemek, meghajl�totta a f�t, s odaadta a koron�j�t a szab� kez�be.
– Egy�nk!
A szab�cska azonban sokkal gy�ng�bb volt, semhogy tartani b�rta volna a f�t. Abban a pillanatban, amikor az �ri�s elengedte az �gat, a korona visszacsap�dott a magasba, �s nagy �vben f�lr�p�tette a szab�t. Az kap�l�zva j�t rep�lt a leveg�ben. Ahogy v�gre baj n�lk�l f�ldet �rt, azt mondja neki az �ri�s:
– Ilyen gy�nge leg�ny vagy? M�g azt a v�kony vessz�t sem b�rtad tartani?
– B�rni b�rtam – felelte a szab� –, mit gondolsz, az is valami annak, aki hetet �t�tt egy csap�sra? Oda�t a boz�tban �ppen l�ttek egyet a vad�szok megijedtem, hogy eltal�lnak, h�t �tugrottam a f�t. Ugord �t te is, ha tudod!
Az �ri�s nekirugaszkodott, nagyot ugrott, de hi�ba: f�nnakadt az �gak k�zt s alig tudott lekecmeregni. �gy h�t ebben is a szab�cska lett a gy�ztes.
Az �ri�s most m�r igaz�n m�regbe gurult.
– H�t ha val�ban olyan nagy leg�ny vagy – ki�ltotta –, gyere velem a barlangunkba, t�ltsd n�lunk az �jszak�t!
– Hiszen �ppen azt akartam k�rdezni t�led, nem tudsz-e valami alkalmas �jjeli sz�ll�st – felelte vidoran a szab�cska.
Hamarosan meg�rkeztek a barlanghoz. M�r �lt n�h�ny �ri�s a t�z k�r�l; �ppen vacsor�ztak, mindegyik egy eg�sz s�lt birk�t tartott a kez�ben. A szab�cska k�r�ln�zett a barlangban.
– Mennyivel t�gasabb itt, mint az �n m�helyemben! – mondta.
Az �ri�s erre egy sz�t sem felelt, csak megmutatta neki az �gy�t, �s r�mordult:
– Fek�dj le, aludd ki magad!
Hanem az �gy nagyon nagy volt a kis szab�nak; nem is fek�dt bele, az egyik sarokba kuporodott, s ott szuny�k�lt.
�jf�lre j�rhatott az id� mikor az �ri�s �vatosan f�lkelt. Azt hitte, a szab�csk�t m�r r�ges-r�gen elnyomta az �lom. Fogott egy vasdorongot, �s �gy r�v�gott vele az �gyra, hogy az nyomban leszakadt.
"No – gondolta –, ennek az ugribugri sz�csk�nek is megadtam a mag��t!"
Kora hajnalban az �ri�sok mind kimentek az erd�be, a szab�csk�r�l eg�szen megfeledkeztek. H�t amint odakint tesznek-vesznek, l�tj�k, hogy j�n �m nagy vid�man, egyenest fel�j�k! Nagyon megijedtek t�le, att�l f�ltek, egy csap�sra nyomban agyonv�gja valamennyi�ket. Fogt�k magukat, s hanyatt-homlok elszaladtak. A szab�cska pedig addig botork�lt a f�k k�zt, m�g v�gre kijutott az erd�b�l. Ment, mendeg�lt tov�bb az orra ut�n, s egy id� m�lva egy kir�lyi palot�nak a kertj�be �rt. F�radt volt m�r, leheveredett a gyepre, �s elaludt. A kert�szleg�nyek a k�zelben kap�ltak, nemsok�ra �szrevett�k, k�r�je gy�ltek, n�zegett�k, ki ez, mi ez, hogyan ker�lt ide. Az egyik leg�ny egyszer csak megl�tta a derek�n az �vet s azon az �r�st: "Hetet egy csap�sra."
– Ez csak valami nagyon nagy vit�z lehet! – suttogt�k, s mentek jelenteni a dolgot a kir�lynak.
– Urunk kir�lyunk, a kertben alszik egy h�s, aki hetet �t egy csap�sra!
A kir�lyn�l �ppen egy�tt �lt a tan�cs. Megvitatt�k, mit�v�k legyenek.
– B�ke van n�lunk – mondta az egyik tan�cs�r –, csak zavart keltene az orsz�gban egy ilyen vakmer� vit�z. Ki tudja, milyen k�t�zk�d� term�szet�. Legjobb lesz, ha sz�pszer�vel t�ladunk rajta.
– Nem �gy van! – mondta egy m�sik. – H�tha egyszer h�bor� lesz! Akkor nagy haszn�t vehetj�k!
A t�bbs�g azon volt, hogy a vil�g minden kincs��rt sem szabad elengedni a dali�t. A kir�lynak is tetszett a b�lcs tan�cs. Lek�ldte k�vet�t a kertbe, szeg�dtesse el a szab�csk�t hadiszolg�latra, mihelyt f�l�bred. A k�vet odapl�nt�lta mag�t az alv� mell�, �s t�relmesen megv�rta, m�g alkonyatt�jt a szab�cska nagy ny�jt�zkod�sok k�zt nyitogatni nem kezdte a szem�t. Akkor m�ly hajlong�ssal el�adta a megb�zat�s�t.
– Sz�ves �r�mest be�llok a kir�ly szolg�lat�ba – mondta a kis h�s vidoran –, hiszen �ppen az�rt j�ttem ide!
Erre nagy tisztess�ggel felfogadt�k, �s k�l�n lakoszt�lyt nyitottak neki az udvarban. A szab�cska berendezkedett, �s v�gan �lte vil�g�t. A katon�knak azonban sehogyan sem tetszett, hogy a kir�ly ilyen nagy vit�zt �ltetett a nyakukra.
– Mi lesz ebb�l? – s�gt�k-b�gt�k egym�s k�zt. – Ha v�letlen�l �sszekoccanunk, �s k�zib�nk v�g, het�nket s�jt agyon minden egyes csap�sa! Ki �llhat meg vele szemben?
Azt k�v�nt�k, b�r valahol a vil�g m�sik fel�ben lenne! Addig-addig pusmogtak, l�zongtak, m�ltatlankodtak: m�g egyszer azt�n �sszebesz�ltek, k�vets�get menesztettek a kir�lyhoz, �s k�rve k�rt�k, bocs�ssa el �ket a szolg�latb�l.
– Nem olyan f�b�l faragtak minket, hogy kib�rjuk valaki mellett, aki hetet �t egy csap�sra! – mondt�k.
A kir�ly elszomorodott, hogy h�t most egy miatt az �sszes t�bbi h� katon�j�t elvesz�ti.
– B�r sosem l�ttam volna ezt a rettenetes vit�zt! – s�hajtotta.
De nem merte kiadni az �tj�t; att�l tartott, haragj�ban n�pest�l, hadastul, mindenest�l agyoncsapja, s � maga �l a kir�lyi sz�kbe. Sok�ig t�prengett, mit tehetne, hogyan oldhatn� meg a dolgot. Addig-addig t�rte a fej�t, m�g v�g�l egy j� gondolata t�madt. Maga el� h�vatta a szab�csk�t, �s �gy sz�lt hozz�:
– Tudom, milyen rettenthetetlen h�s vagy, az�rt szeretn�k egy aj�nlatot tenni neked. Van az orsz�gomban egy nagy erd�. K�t �ri�s lakik benne, bizony�ra hallottad a h�r�ket. Rettenetesen vadak, d�lnak, rabolnak, t�zzel-vassal puszt�tanak, teremtett l�leknek nincs a k�rny�k�k�n marad�sa; maholnap eln�ptelenedik a birodalomnak az a r�sze miattuk. Mert aki a k�zel�kbe mer�szkedik hal�l fia! �n azonban sz�m�tok a te vit�zs�gedre, �s b�zom bajnoki er�dben, hogy megszabad�tod orsz�gomat a veszedelemt�l. Ha legy�z�d �s meg�l�d a k�t �ri�st, feles�g�l adom hozz�d egyetlen l�nyomat, �s hozom�nyul megkapod a fele kir�lys�got. K�s�retnek, seg�ts�gnek adok mell�d sz�z v�logatott vit�zt is.
"Ez azt�n a neked val� feladat – mondta mag�nak a szab�cska. – Nem mindennap aj�nlanak valakinek sz�p kir�lyl�nyt feles�g�l, f�l orsz�got hozom�nyul." Megigazgatta derek�n az �vet, kih�zta mag�t, s azt mondta:
– A feladatot v�llalom, az �ri�sokat leig�zom, a sz�z lovasra azonban nincsen sz�ks�gem. Aki hetet �t egy csap�sra, csak nem fog megijedni kett�t�l!
M�snap nagy hetyk�n kivonult, a sz�z lovas pedig ut�na ment k�s�retnek. Mikor az erd� sz�l�re �rtek, azt mondta nekik a szab�cska:
– Ti itt sz�pen let�boroztok, �n meg majd elint�zem egymagam az �ri�sokat.
Azzal beszaladt az erd�be, �s k�r�lk�mlelt. Csakhamar megpillantotta a k�t �ri�st. Egy fa alatt fek�dtek �s aludtak; olyan horkol�st rendeztek, hogy csak �gy reszketett a lomb. A szab�cska sem volt rest: teleszedte k�vel a zseb�t, �s f�lm�szott a f�ra. Mikor a fa derek�ig �rt, lecsusszant az egyik �gra, �s meg�lt rajta, �ppen a k�t alv� f�l�tt. Elhelyezkedett, �s kezdte potyogtatni a k�veket az egyik �ri�s mell�re. Az �ri�s sok�ig semmit nem �rzett, de a v�g�n m�giscsak f�l�bredt �s kem�nyen oldalba l�kte a cimbor�j�t.
– Minek �t�tt�l meg?
– Dehogy �t�ttelek! – felelte a m�sik. – �lmodt�l.
Azzal aludtak tov�bb. A szab�cska meg most emennek a mell�re kezdte hajig�lni a k�veket.
– Mi az – ord�tott f�l az �ri�s –, mit dob�lsz te engem?!
– Dehogy dob�llak – felelt morogva az els�. Egy ideig civakodtak, de mert f�radtak voltak, abbahagyt�k, �s megint lecsuk�dott a szem�k. A szab�cska pedig kezdte el�lr�l: kikereste a legnagyobb k�vet, �s teljes erej�b�l az els� �ri�s mell�hez v�gta.
– Ez m�r m�giscsak t�bb a sokn�l! – rikkantotta az. Eszeveszetten f�lugrott, elkapta a cimbor�j�t, s �gy nekicsapta a f�nak, hogy beleremegett a koron�ja. A m�sik sem maradt ad�sa, �s csakhamar olyan irt�zatos d�hbe gurultak, hogy f�kat csavartak ki, s addig �t�tt�k-vert�k egym�st, m�g a v�g�n mind a kett� holtan nem ny�lt el a f�ld�n. Akkor azt�n a szab�cska lesz�kkent a f�ldre.
"Tiszta szerencse, hogy azt a f�t is ki nem t�pt�k, amin �ltem – mondta –, k�l�nben ugr�lhattam volna egyik �gr�l a m�sikra, ak�r egy m�kus." Kih�zta a kardj�t, derekasan �sszevissza szabdalta az �ri�sok mell�t, azt�n visszament a lovasaihoz, �s �gy sz�lt:
– Amit v�llaltam, megtettem: a k�t �ri�snak v�ge. Nem mondom, kem�nyen helyt�lltak, de h�t mit sz�m�t az, ha olyan ember akadt az �tjukba, aki hetet �t egy csap�sra!
– M�g csak meg sem sebes�lt�l? – k�rdezt�k a vit�zei.
– Hogyisne! – felelte a szab�. – Egy hajam sz�la sem g�rb�lt meg!
Azok nem hittek neki, be�gettek az erd�be, ott tal�lt�k a k�t �ri�st v�rben �szva s k�r�l�tt�k a kiszaggatott f�kat.
Nagy �nnepl�sben r�szes�tett�k a h�st; az pedig ment egyenest a kir�ly el�be, �s k�vetelte a meg�g�rt jutalmat.
A kir�ly azonban csak h�mezett-h�mozott, sehogyan sem volt �ny�re a v�jel�ltje; v�ltig azon t�rte a fej�t, hogyan szabadulhatna t�le sz�pszer�vel.
– Megkapod a l�nyomat meg a fele orsz�got, hogyne kapn�d – mondta –, el�bb azonban m�g egy nagy tettet kellene v�grehajtanod. �l az erd�ben egy unikornis; ez az egyszarv� vad�llat m�g az �ri�sokn�l is sz�zszorta t�bb k�rt okoz nek�nk; egy retteg�sben vagyunk t�le mindny�jan. Ezt a vadat fogd el nekem �lve, ut�na mindj�rt megtartjuk az esk�v�t.
– Ha k�t �ri�ssal el tudtam b�nni, egy nyavaly�s unikornist�l f�ljek �n, aki hetet �t�k egy csap�sra? – hetvenkedett a szab�cska.
K�telet meg fejsz�t vitt mag�val; k�s�ret�t megint let�boroztatta az erd�sz�len, � maga meg bement a s�r�be. Nem kellett sok�ig kutakodnia, m�ris j�tt az unikornis, neki egyenest a szab�nak, hogy f�lny�rsalja.
– Csak cs�nj�n! Csak cs�nj�n! – mondta a szab�. – Az�rt m�gsem megy az ilyen egykett�re!
Megv�rta, m�g a vad�llat eg�szen a k�zel�be �r, akkor gyorsan egy fa m�g� ugrott. Az unikornis teljes er�vel nekirohant a f�nak, s a szarva �gy beszorult a fader�kba, hogy hi�ba r�ngatta, semmik�ppen nem b�rta kih�zni; fogva maradt.
– Megvan a mad�rka! – rikkantott a szab�, megker�lte a f�t, a k�telet az unikornis nyak�ba vetette, fogta a fejsz�t, kiszabad�totta a f�ba szorult szarvat, s vezette b�szk�n a vadat a kir�ly el�be.
Az nagyon megijedt, amikor l�tta, hogy a szab�cska ezt a feladatot is teljes�tette. Megpr�b�lkozott m�g egy utols� kib�v�val; azt gondolta: h�tha most az egyszer m�giscsak otthagyja a fog�t ez a vil�g h�se!
– M�g egy vadkan is van az erd�ben – mondta –, mindent f�lt�r a k�rny�ken, �s rengeteg k�rt tesz a f�kban. El kellene fognod; mell�d adom seg�ts�gnek a vad�szaimat. Ut�na azt�n m�r igaz�n megtartjuk a lakodalmat!
– Ez csak gyerekj�t�k! – legyintett a szab�. – Indulhatunk ak�r most r�gt�n!
A vad�szokat csak az erd� sz�l�ig engedte; ott letelep�tette �ket, s azt mondta nekik:
– Ti csak pihenjetek itt, am�g visszaj�v�k; az ilyesmit jobban szeretem magam elint�zni.
Azok egy cseppet sem b�nt�k a dolgot, mert a vadkan m�r j� egyn�h�nyszor olyan bar�ts�gtalanul fogadta �ket, hogy semmi kedv�k nem volt tal�lkozni vele. A szab�cska meg bement az erd�be, olyan k�nyelmesen, mintha �ppen csak s�t�lgatna egy kicsit. A d�vad csakhamar megszimatolta; habz� sz�jjal, fog�t csattogtatva rohant r�, �s el akarta tiporni. Volt ott a k�zelben egy erdei k�polna, azt a szab�cska m�r j� el�re kin�zte mag�nak, s most addig-addig h�tr�lt, m�g a nyitott kapuhoz nem �rt. F�rg�n beugrott rajta, v�gigfutott a padok k�zt, azt�n hopp! – f�rg�n kivetette mag�t a szemk�zti ablakon. A vad�llat tajt�kot t�rva iramodott ut�na, berohant a kapun, nekirontott az ablak t�v�ben a falnak, csak �gy verte r�la a vakolatot az agyar�val. A szab�cska azalatt megker�lte odakint az �p�letet, �s r�csapta a d�h�ng� vadra a kaput. A kan odabent �szrevette, hogy foglyul ejtett�k; megfordult, s h�r�gve ostromolta a kaput, de d�ngethette, ameddig akarta: kem�ny, vasp�ntos t�lgyfa kapu volt, t�zakkora er�nek is ellen�llt volna.
A szab�cska odaki�ltotta a vad�szokat:
– Lessetek csak be az ablakon, gy�z�djetek meg a tulajdon szemetekkel r�la, hogy ezt a feladatot is teljes�tettem!
Most azt�n m�r a kir�lynak sem volt t�bb ments�ge: ak�r tetszett neki, ak�r nem, be kellett v�ltania az �g�ret�t, oda kellett adnia a l�ny�t �s vele a fele kir�lys�got. Ha tudta volna, hogy a veje nem is holmi vil�gh�se, hanem csak egy eszes kis szab�cska, m�g jobban f�jt volna a sz�ve miatta.
Meg�lt�k h�t nagy pomp�val a lakodalmat, �s a szab�b�l kir�ly lett. Telt-m�lt az id�, �ldeg�ltek sz�pen minden k�l�n�sebb baj n�lk�l. Hanem egy �jszaka arra �bredt a fiatal kir�lyn�, hogy az ura besz�l valamit �lm�ban. Figyelni kezdett, s mit nem hall?
– H�, te fi�! – mondta a f�rje. – Varrd meg ezt a mell�nyt, vess foltot arra a nadr�gra, de gyorsan, mert a nyakad k�z� csapok a r�ffel!
Ebb�l azt�n t�st�nt kital�lta, kinek is lett a feles�ge!
Reggel az volt az els� dolga, hogy mindent elpanaszolt az apj�nak.
– Jaj, ap�muram, nem h�res vit�z ez, hanem csak egy szab�!
– Vigasztal�dj�l, kedves l�nyom – mondta neki a kir�ly –, majd elint�zz�k ezt a senkifi�t! Ma �jszak�ra hagyd nyitva a h�l�szob�tok ajtaj�t. Lesbe �ll�tom odakint a szolg�imat; ha a szab� elaludt, r�rontanak, megk�t�zik, �s kihurcolj�k a kik�t�be. Ott horgonyoz egy nagy haj�, arra f�lteszik: sz�n�t sem l�tjuk t�bb� a senkih�zinak, mert az a haj� m�g napkelte el�tt kifut a tengerre, s ottfelejti majd az uradat valamelyik messzi-messzi szigeten.
A kir�lyl�ny megnyugodott. "M�g egy nap – gondolta –, azt�n volt szab�, nincs szab�: egyszer s mindenkorra megszabadulunk t�le." Csakhogy a kir�ly fegyverhordoz�ja kihallgatta az eg�sz besz�lget�st, �s mert igen megkedvelte ifj� gazd�j�t, el�rulta neki az eg�sz tervet.
"No, majd �n t�lj�rok az eszeteken!" – fogadkozott mag�ban a szab�cska. Este rendes id�ben lefek�dt a feles�g�vel egy�tt, befordult a falnak, s elkezdett horkolni, mint aki m�lyen alszik, de persze csak tettette az alv�st. Az asszonyka azonban azt hitte r�la, hogy val�ban elszender�lt. F�lkelt, l�bujjhegyen az ajt�hoz osont, kinyitotta, azt�n visszab�jt az �gyba. Abban a pillanatban megsz�lalt sz�p cseng� hangon a szab�cska:
– Hallod-e, te fi�, varrd meg ezt a mell�nyt, vess foltot erre a nadr�gra, k�l�nben a nyakad k�z� csapok a r�ffel! Hetet �t�ttem egy csap�sra, k�t �ri�st meg�ltem, az unikornist legy�ztem, a vadkant elfogtam; csak nem ijedek meg att�l a p�r mihaszn�t�l, aki az ajt� el�tt leselkedik!
Azoknak meg, ahogy ezt meghallott�k, egyszeriben inukba sz�llt a b�tors�guk, nyakukba kapt�k a l�bukat, �gy elszaladtak onn�t, mintha h�t �rd�g kergetn� �ket. �gy azt�n a szab�cska �lete v�g�ig megmaradt kir�lynak.