|
|
Mese
Okos Kati
Volt egy asszony, nemigen fogadta az ura szavát. Mondta az ura, hogy erre menjen, arra ment. Olyan visszás természetű volt. Az ember akármennyi pínzt adott, az asszony elpazarolta, ahova nem kellett volna. Az ember, hogy az asszony elköltötte a pénzt, fogta magát, s mindig egy feslagba tette a pénzt. Kérdi az asszony: - Mit tart ebbe a feslagba? Azt mondja az ember: - Faganéj, prücsök, cserebogár, ami van a mezőn, bogarak. Az asszony elhitte azt is. Elment az ember kaszálni. Vitt oda a faluba a fazekas egy szekír edínyt, kancsót, tálat, tányért, mindenfélit. Kiabálta, hogy edínyt vegyenek. Gyűltek oda az asszonyok, s vették az edényt. Odamenyen az asszony, hogy nízze, bámulja, de neki nem volt mivel, hogy vegyen. Azt mondja a fazekasnak: - Haj - azt mondja - , nekem nem adna edényt babóca bogárért, efféléért? - Hát milyen az? Hunn van? - azt mondja a fazekas Megnízem. - Hát a hiuban van, odatette az uram egy feslagba, ott tartsa. - Szeretném meglátni, hogy tudjam meg, milyen. Menjünk, nízzük meg! Megnízi a fazekas. Uram istenem, hát látja, hogy pínz van a feslagban. Ezírt mind odaadta, ami a szekíren volt. Menyen, béfogja a lovat, odahajtja az asszonynak az udvarára. Behordják az edínyt a házba, ami volt a szekíren, mind: kancsót, tálat, fazekat, kis csulirot, nagy csuprot, mindent. Felmegy az ember a hiuba, lehozza a feslag pénzt, felteszi a szekérre. A lú menyen ki vélle egy sikátoron, mint itt van a faluban egy, nem ment az országúton a pínzzel. Örült az asszony, mennyi edínnye van. Huva rakja? Keresi a szegnek valókat, hogy verje a falba, s aggassa fel az edínyt. Kimenyen serínyen, béhoz egy öl paszulykarót, felroncsolja, hogy szeget verjen a falba belülle. Lehet azt kípzelni, milyen jól ment abba a kemíny falba, ide is milyen jól menyen ez belé. Verte ű osztán, ahogy lehetett. Felaggatta az edínyt. Volt egy csorba korsó, annak nem jutott hely. "E - gondolja az asszony - , hát ennek a legszebbiknek nem adtok helyet?" Azért mondta, hogy legszebb, me csorba volt. Veszen egy botot, s mind leveri a falrúl, s felakasztotta az egy csorbát. Érkezik haza az ura olyan uzsonna felé, me bevégezte volt a kaszálást. Hát látja, hogy a föld tele van cseréppel, a paszulykarók felroncsolva, beléverve a falba, egíszen fel van roncsolva a ház. - Jaj, lelkem uram, vettem egy szekér fazekat. - Hát ugyan mivel tudtad megvenni? Mír adta neked a fazekas a szekír edínyt? - Ideadta azír a bogárírt, babócáirt, ami volt a hiuban a feslagban. Felaggattam az egíszet a falra, s azok a marhák annak a legszebbnek nem adtak helyet. Mind levertem, s felakasztottam azt az egyet. - Jaj - akkor ijedt meg az ember - , hát merre ment a szekeres? Merre vitte a feslagot? - Kiment azon a szorosonn, arra vitte a feslagot. - Gyere, menjünk utána! Ketten menjünk kétfelé! Amelyik hamarább eléri, kiáltson, hátha elírjük a feslagot! Mikor kiírkeznek a tetőre, azt mondja az ember: - Héj, bérekesztetted az ajtót? - Nem, hozom - azt mondja, hogy nem, viszi az ajtót. - Eredj haza, s húzd bé az ajtót! Visszamenyen az asszony, felveszi a hátára a házajtót. - Na, ezen tudom, nem menyen bé senki. Me ott volt az ajtó a hátán, s azon nem menyen bé senki a házba. Azonban a szekeres elszaladt a pénzzel, a feslaggal, a babóval. Na, már nem is látták a szekerest. Merre keressík? Volt ott a mezőn két út erre meg arra. Azt mondja az ember az asszonynak: - Te asszony, te menj erre, én meg arra! Amelyik meglátja, kiáltson a másiknak! Az ember már látta is a szekerest, de nem tudta, hogy ez-e az, aki viszi a feslagot. A felesíge messzirül kiáltja: Jönn hé, erre jönn! Hé erre - még a keszkenőjivel is integet. Megörült az ember, hogy a felesíge tán el is írte a szekerest. - Hát hunn a szekír? - Nem a szekír, hanem egyéb van itt - azt mondja az asszony. - Hát mi a, te? Volt egy kicsi törpe bokor. A jószág, amint ott legelt, rász. . .t a tetejire, ráganélt. - Nézze, látott ilyen csodát? Hogy sz...t fel a jószág ippen a fa tetejire? Ippen odaganélt. - Ó, hogy maradtál volna anyádba! - S avval vitte. (Nem pofolta meg?) Na, hazamentek, kitakarította az ember a cserepet a házbúl. Másnap elment volt az ember, hogy forgassa meg a színát, amit azelőtt való nap kaszált; füvet. Az asszony viszen neki dílebídet, az urának. Hát egy nagy patakon kellett átalmenni. Volt ott híd is, de az asszony nem igyekezett, hogy a hídon menjen átal, csak ment igyenesenn, ahol látta, hogy az ura ott dolgozik. Hiába kiabált az ura, hogy: - Lejjebb a híd! Az asszony csak neki a pataknak, a víznek. Beléesett a vízbe, s elvitte a víz. Az ura nagy örömmel menyen arra fel a vizen fütyölve. Más emberek is voltak aznap a színánál, s látják, hogy menyen arra fel. Kérdik tülle: - Hová menyen kend, Gyuri bátyám, tán halászni? - Nem én. A feleségemet elvitte a víz, s azt akarom kifogni. - Ó, hát aztán mír arra menyen? Ne arra keresse, nem arra vitte a víz! Azt mondja az ember: - Azírt keresem, mert hátha a víz felfelé vitte, mert olyan bolond asszony volt, azt a víz is felfelé vitte. Így osztán szabadultak meg egymástul. Ha az ember lefelé kereste volna, tán el is írte volna.
| |
|
|
::::::::::::::::::::::
FELHÍVÁS!
A hirdetéseket törlöm,
légyszi NE HIRDESS a chatben!
Köszönöm!
::::::::::::::::::::::
|
::::::::::::::::::::::
|
MESE
|
|
|
|
|