Ib �s Krisztinka

A Gudenaa partj�n, a silkeborgi erd�ben alacsony hegyh�t h�z�dik, olyan, mint egy sz�les s�nc; Aasennek h�vj�k. A hegyh�t nyugati t�v�ben paraszth�z �llt mag�ban, s �ll m�g ma is; sov�ny f�ldek veszik k�r�l, a sz�nt�k homokos talaja �ts�rg�llik a rozs meg az �rpa csenev�sz z�ldj�n. N�h�ny esztendeje vetett�k csak be a f�ldet a paraszth�z lak�i, h�rom birk�t, egy diszn�t �s k�t �kr�t is tartottak mellette; egysz�val sz�pen gyarapodtak, s nem is k�v�ntak t�bbet, pedig m�g vehettek volna egy p�r lovat is. De �k azt tartott�k, amit a k�rny�kbeli parasztok. - A l� mag�t eszi meg! - Egysz�val, hogy ami hasznot hajt, azt el is viszi. Jeppe-J�ns ny�ron a f�ldj�t m�velgette, t�len meg szorgalmasan faragta a facip�ket. M�g seg�dje is volt ehhez a munk�hoz, egy �gyes leg�ny, aki �rtette a m�dj�t, hogyan kell er�s, m�gis k�nny� �s sz�p form�j� facip�t faragni. Fakanalakat is faragcs�ltak, sz�pen gy�lt a p�nzecske a h�zhoz; Jeppe-J�ns�ket senki sem tartotta szeg�ny embereknek.

A kis Ib, a gazda h�tesztend�s fia, a csal�d egyetlen gyermeke, ott �lt mellett�k, �s n�zte �ket, egy fadarabon faragcs�lt, s n�ha ujj�ba is belev�gott, egy nap azt�n olyan �gyesen munk�lt meg k�t darab f�t, hogy egy par�nyi facip�h�z hasonl�tott. Ib azt mondta, Krisztink�nak faragta. Krisztinka a tutajos le�nyk�ja volt, olyan finom �s t�r�keny, mint egy �rikisasszony. Ha olyan ruh�kat hordott volna, amiket az � test�re szabtak, senki sem mondta volna, hogy egy Seis-pusztai v�lyogvisk�ban sz�letett. Abban a visk�ban lakott az apj�val, aki �zvegy�ember volt, s abb�l tengette kettej�k �let�t, hogy t�zif�t tutajozott le az erd�b�l a silkeborgi Angolna-f�r�szmalomhoz, sokszor m�g messzebbre, Randersbe. Nem volt senkije, akire Krisztink�t r�b�zhatta volna, h�t mag�val vitte vagy otthagyta a hangaf�ves, �fonyabok�ros puszt�n. Ha a messzi Randersbe indult, Krisztinka, aki egy esztend�vel volt fiatalabb Ibn�l, �tment Jeppe-J�ns�k h�z�ba.

Ib �s Krisztinka pomp�san elmulatott egym�ssal; j�l megf�rtek az asztaln�l is; v�rat �p�tettek, �rkot �stak, mindenhov� bekukkantottak. Egy nap f�lmer�szkedtek az Aasen-hegyh�tra is, �s j� darabot mentek a s�r� erd�ben. Egy f�szekben szalonkatoj�st tal�ltak, s ez igen nagy esem�ny volt.

Ib m�g sohasem j�rt a Seis-puszt�n, nem evezett �t a tavakon Gudena�ba; el�sz�r t�rt�nt, hogy a tutajos meg�g�rte: mag�val viszi. Az indul�s est�j�n �tment a tutajossal a Seis-puszt�ra.

A tutajra hordott magas farak�son m�r kora hajnalban ott �lt a k�t gyerek, s m�ln�t meg kenyeret eddeg�lt. Krisztinka apja meg a leg�ny hossz� rudakkal ell�kte a tutajt a partt�l, s m�r siklottak is sebesen, vitte �ket lefel� az �r. Kijutottak a tavakra, amelyeket - �gy l�tszott - erd�k, n�dasok v�lasztottak el egym�st�l, de mindig tal�ltak egy keskeny �tj�r�t k�z�tt�k; �reg f�k borultak a v�z f�l�, a t�lgyek �gy ny�jtott�k sz�t h�mlott k�rg� �gaikat, mintha felgy�rt ingujj�, izmos karjukat mutogatt�k volna. A hatalmas �gerf�k, amelyeknek gy�kerei k�z�l kimosta a f�ldet a v�z, kem�nyen kapaszkodtak a partba; olyanok voltak, mint egy-egy kis erd�s sziget. A tavak t�kr�n v�zir�zs�k ringat�ztak - csod�latosan sz�p volt az �t! V�gre meg�rkeztek az Angolna-malomhoz, ahol hatalmas zsilipeken zuhogott �t a v�z. Ez m�r azt�n Ibnek �s Krisztink�nak val� l�tv�nyoss�g volt!

Akkoriban m�g nem volt ott se gy�r, se falu, csak egy �reg major, kev�s j�sz�ggal; csak a zsilipen �t�ml� v�z zubog�sa meg a vadkacs�k l�rm�ja n�pes�tette be hangokkal a vid�ket. Krisztinka apja kihordta a partra a f�t, azt�n vett n�h�ny angoln�t �s egy lev�gott malacot, kos�rba rakta az eg�szet, �s letette a tutaj v�g�be. Elindultak haza, �r ellen, de felvont�k a vitorl�kat, s mivel szelet kaptak, �gy rep�lt a tutaj, mintha egy p�r l� h�zta volna. Amikor az erd�nek abba a r�sz�be �rtek, ahonnan m�r nem volt messze a tutajosleg�ny h�za, kik�t�ttek, �s a leg�ny Krisztinka apj�val egy�tt kil�pett a partra. A gyerekeknek meghagyt�k, hogy v�rja�nak nyugodtan, �s vigy�zzanak magukra. V�rtak is egy darabig, de azt�n elunt�k a v�rakoz�st, �s bekukkantottak a kos�rba, hogy megn�zz�k, mit csin�lnak az angoln�k meg a lev�gott malac. Akkor azt�n m�r nem tudt�k meg�llni, hogy ki ne vegy�k a malacot, �s �l�kbe ne kapj�k; de mivel mind a ketten tartani akart�k, h�t persze hogy elejtett�k, m�gpedig egyenest a v�zbe! Az �r mindj�rt elragadta �s vitte - rettenetes volt!

Ib mindj�rt kiugrott a partra, �s lefel� rohant a foly� ment�n, Krisztinka ut�na. - V�rj meg! - ki�ltotta, s nemsok�ra ott cs�rtettek a s�r� bokrosban. Nem l�tt�k m�r se a tutajt; se a foly�t, de csak futottak tov�bb; Krisztinka egy helyen megbotlott �s elesett, Ib f�lseg�tette a s�r� kisl�nyt.

- Gyere csak! - biztatta. - Ott van m�r a h�zunk! - De t�vedett. Mentek, csak mentek a z�rg� avaron, hullott gallyak ropogtak a l�buk alatt; egyszer csak �les ki�lt�st hallottak. Meg�lltak, k�r�lhallgat�ztak - egy kesely� vijjogott cs�f hangj�n, megijedtek t�le, de k�r�l�tt�k az erd� m�ly�ben gy�ny�r� k�k�nybokrok k�n�lgatt�k tenger gy�m�lcs�ket. Nem tudtak ellen�llni a cs�b�t�snak, letelepedtek, s addig lakm�roztak, am�g k�kmaszatos lett az arcuk meg a kez�k. Az erd� m�ly�n megint felhangzott a r�m�t� ki�lt�s.

- Kapunk majd a malac�rt! - aggodalmaskodott Krisztinka.

- Gyere el mihozz�nk! - mondta Ib. - Erre van a h�zunk az erd�ben. Tov�bbmentek, s nem�sok�ra ki is �rtek egy erdei kocsi�tra, de azon se tal�ltak haza. Bes�t�tedett, s �k f�lni kezdtek, Az erd� k�l�n�s csendj�t csak a nagy f�lesbaglyok huhog�sa, nyugodni k�sz�l� madarak pittyeg�se t�rte meg; a k�t gyerek egy bokor al� h�z�dott. Krisztinka s�rt, Ibnek is kicsordult a k�nnye; s�rdog�ltak egy darabig, azt�n bef�szkelt�k magukat a lombok k�z�, �s elaludtak.

Magasan j�rt m�r a nap, amikor kinyitott�k a szem�ket; arra �bredtek, hogy f�znak. T�volabb egy dombon bes�t�tt a nap az �gak k�z�; Ib �gy v�lte, ott biztosan j� meleg van, s onnan meg is l�tj�k az apja h�z�t. Nem tudta, hogy az � h�zuk m�g messze van onnan, s eg�szen m�sfel�, mint k�pzelte. F�lm�sztak h�t a dombra, s amikor f�l�rtek, krist�lyos viz�, k�k tavat pillan�tot�tak meg maguk alatt a m�lyben. Rajokban cik�ztak benne a halak, megcsillant a napf�nyben aranyos pikkely�k; csod�latos l�tv�ny volt. Mellett�k nagy bokor z�ldellt, �gai tele mogyor�val; h�t szem dupla is volt k�z�tt�k. Szedt�k a mogyor�t, felt�rt�k, �s ett�k gy�nge bel�t. Egyszer csak ijedten rezzentek �ssze egy j�l megtermett �regasszony l�pett ki a bokorb�l. Barna volt az arca, a haja f�nyes-fekete, szeme feh�rje �gy villogott, mint a szerecsenek�. Bugyrot cipelt a h�t�n, kez�ben g�rcs�s botot tartott, cig�nyasszony volt. A gyerekek nemigen �rtett�k meg el�sz�r a szav�t; a cig�nyasszony akkor h�rom di�t vett el� a zseb�b�l, s elmondta, hogy mind a h�rom b�v�s di�, �s a legcsod�latosabb dolgokat rejti. Ib feln�zett az asszony arc�ba, s olyan bar�ts�gosnak l�tta, hogy meg merte k�rdezni t�le, neki adn�-e a h�rom di�t. A cig�nyasszony neki adta sz�vesen, �s helyette mogyor�t szedett, azzal t�mte meg a zseb�t.

Ib �s Krisztinka t�gra nyitott szemmel b�multa a h�rom b�v�s di�t. - Kocsi meg l� is van benne? - mutatott Ib az egyikre.

- Aranyhint� van benne, aranylovak h�zz�k! - felelte az asszony.

- Akkor azt add nekem! - k�rte Krisztinka, Ib neki adta, s a cig�nyasszony belek�t�tte a kisl�ny kend�j�be.

- H�t ebben van-e olyan sz�p kend�, mint a Kr�sztink��? - fogta a kez�be Ib a m�sodikat.

- Nem is egy, de t�z! M�g sz�ps�ges ruh�k, kalapok, harisny�k is vannak benne! - mondta a cig�nyasszony.

- Akkor hadd legyen az is az eny�m! - kunyer�lta Krisztina, �s Ib azt is neki adta. A harmadik di� kicsi volt �s fekete.

- Az legyen a tied - mondta Krisztinka. - Az is sz�p di�.

- H�t ebben mi van?

- A legjobb, amit k�v�nhatsz - felelte az asszony.

Ib f�ltve szorongatta a di�j�t. Az asszony azt mondta.; hazavezeti �ket, s elindultak vele az �ton, csakhogy �ppen az ellenkez� ir�nyba, mint amerre a h�zuk volt. Persze az�rt nem foghatjuk r� a cig�nyasszonyra, hogy el akarta lopni a gyerekeket.

A vadon erd�ben tal�lkoztak a ker�l�vel, aki ismerte a kisfi�t, s elvezette �ket Ib apj�nak h�z�ba, ahol m�r nagyon nyugtalankodtak miattuk. Megbocs�tottak nekik, b�r alapos ver�st �rdemeltek volna, el�sz�r, mert el�sztatt�k a malacot, m�sodszor, mert elsz�ktek a tutajr�l.

Krisztinka hazament a pusztai visk�ba, Ib meg ott maradt az erdei h�zik�ban. Este mindj�rt el�vette a di�j�t, amely a legjobbat rejtette mag�ban, amit k�v�nhat. �vatosan beszor�totta az ajt�sarokba, s egy kicsit mozd�tott az ajt�n - a di� megroppant �s felt�rt, de bizony nem volt benne m�s, csak valami fekete por, erdei f�ldh�z vagy tub�khoz hasonl� - k�z�ns�ges, f�rges di� volt.

- Gondolhattam volna - mondta Ib. - Hogy is f�rhetett volna el ebben a kis di�ban a legjobb, amit rem�lhetek? Krisztinka se tal�l a maga di�iban sz�ps�ges ruh�kat meg aranyhint�t aranyos lovakkal!

Megj�tt a t�l, el�rkezett �jesztend� napja.

Esztend�k teltek-m�ltak; Ib m�r a konfirm�ci�j�ra k�sz�lt, s elj�rt messzire a paphoz. Akkoriban t�rt�nt, hogy a tutajos �tj�rogatott Ib sz�leihez, s elmondta nekik, hogy Krisztink�t kiadja a h�zb�l, hadd �ljen a maga kenyer�n. Nagy szerencse �rte: j� emberek fogadt�k fel szolg�l�nak, a herningi gazdag kocsm�ros�k. A kocsm�rosn�nak seg�t majd a h�z k�r�l, s k�s�bb, ha �gyesnek �s igyekv�nek bizonyul, meg is konfirm�lj�k a kocsm�ros�k, �s ott tartj�k magukn�l.

Ib �s Krisztinka - a „jegyesp�r", ahogy emlegett�k �ket - egy nap elb�cs�zott egym�st�l. Krisztinka megmutatta Ibnek a k�t di�t, amit t�le kapott, amikor elt�vedtek az erd�ben, s azt is el�rulta neki, hogy gondosan �rzi l�d�j�ban a kis facip�t, amit Ib gyermekkor�ban faragott neki. Azt�n neh�z sz�vvel elv�ltak.

Ibet megkonfirm�lt�k, de tov�bbra is ott maradt anyja h�z�ban; �gyes �s szorgalmas facip�k�sz�t� v�lt bel�le, ny�ron pedig kev�ske f�ldj�t m�velgette. Az apja m�r r�g meghalt, s az anyja nem boldogult volna maga a f�lddel.

Krisztink�r�l csak nagy ritk�n hozott h�rt egy-egy postakocsis vagy angoln�t �rul� paraszt: j�l megy a sora a gazdag kocsm�ros�kn�l. Konfirm�ci�ja ut�n maga �rt az apj�nak, tiszteltette level�ben Ibet meg az anyj�t; meg�rta, hogy gazd�it�l f�l tucat �j inget �s egy sz�p ruh�t kapott. Csupa j� h�rt hozott a lev�l.

A k�vetkez� tavaszon egyszer csak kopogtattak Ib�k ajtaj�n: a tutajos hozta el Krisztink�t l�togat�ba. Egy napra �rkezett haza valami alkalmatoss�ggal. Themig szek�ren tette meg az utat. A l�ny sz�p volt �s finom, mint az �ri kisasszonyok, ruh�ja j�l illett karcs� termet�re, gy�ny�r� volt benne; Ib meg csak az �cska k�znapi, ruh�j�t viselte. Mintha megb�nult volna a nyelve, amikor a l�nyt megl�tta, nem tal�lt szavakat, csak szorongatta a l�ny kez�t, �s �rezte, hogy az �r�m csordultig t�lti a sz�v�t. Krisztink�nak azonban szapor�n pergett a nyelve, besz�lt, besz�lt, s v�g�l sz�jon cs�kolta Ibet.

- H�t nem ismersz meg? - �lm�lkodott a leg�ny sz�tlans�g�n, amikor magukra maradtak. Ib m�g akkor is csak a l�ny kez�t fogta, �s csak ennyit tudott kimondani: - Val�s�gos �rikis�asszony lett bel�led, �n meg l�m, milyen lompos vagyok! Ha tudn�d, Krisztinka, mennyit gondoltam r�d meg a gyerekkorunkra!

Karon fogt�k egym�st, �s falmentek az Aasen-hegyh�tra, Gudenaa f�l�tt eln�ztek a Seis-puszta hangaf�ves buck�ira. Ib m�g mindig nem tudott sz�lni, csak amikor elb�cs�ztak, akkor v�lt vil�goss� el�tte, hogy Krisztink�t feles�g�l kell vennie. Hiszen m�r gyermekkorukban „jegyesp�rnak" emlegett�k �ket, jegyesek is voltak, b�r nem k�telezt�k el magukat egym�snak.

M�r csak n�h�ny �r�t t�lthettek egy�tt, mert Krisztink�nak vissza kellett mennie Thembe, ahonnan m�snap reggel szek�r viszi tov�bb nyugat fel�, Herningbe. Apja �s Ib elk�s�rt�k a faluig. Holdvil�gos �jjel volt m�r, mire meg�rkeztek, s Ib m�g mindig nem engedte el Krisztin�ka kez�t. A szeme sug�rzott, nyelve m�g most is akadozott, de amit mondott, azt tiszta sz�v�b�l mondta.

- Ha nem k�nyesedt�l el t�ls�gosan a j�m�dban, s �gy �rzed, oda tudn�l k�lt�zni hozz�m any�m h�z�ba, akkor mi nemsok�ra f�rj �s feles�g lesz�nk. Egy kicsit v�rhatunk m�g, ha �gy akarod.

- Igen, okosabb, ha v�runk m�g, Ib! - felelte Krisztinka, �s megszor�totta a fi� kez�t. Ib az ajk�ra hajolt �s megcs�kolta. - Hiszek benned, Ib! �gy �rzem, szeretlek, de el�bb m�g hadd aludjam r� egyet.

Azt�n elb�cs�ztak, Ib megmondta a l�ny apj�nak, hogy �k f�lig-meddig jegyesek; a tutajos azt felelte, hogy � is �gy gondolta a dolgot. Hazak�s�rte Ibet, �s n�luk t�lt�tte az �jszak�t. T�bb sz�t azt�n nem is ejtettek a jegyv�lt�sr�l.

Elm�lt egy esztend�. Ib meg Krisztinka k�tszer v�ltottak levelet egym�ssal. „S�rig tart� h�s�ggel" - �rt�k a level�k v�g�n. Egy nap Krisztinka �dv�zlet�vel �ll�tott be Ibhez a tutajos; a t�bbi mondanival�j�t sok�ig forgatta mag�ban, v�g�l el��llt vele. Krisztink�nak j�l megy a dolga, m�g ann�l is jobban, nem csoda, hiszen sz�p teremt�s, szemreval� �s kedves. Nemr�g hazal�togatott a kocsm�ros�k fia, akinek egy koppenh�gai irod�ban van f�nyes �ll�sa. Krisz�tinka az els� l�t�sra megtetszett neki, a l�ny is hajlik hozz�, a kocsm�ros�k sem voln�nak ellene a dolognak. Hanem Krisztinka azt mondja, hogy Ibnek m�r f�lig-meddig elk�telezte mag�t, a fi� bizonyosan v�r r�, s ez�rt ink�bb futni hagyja a szerencs�j�t. Ennyit mondott a tutajos.

Ib egy sz�t se sz�lt r�, de feh�r lett, mint a gyolcs. Azt�n megr�zta a fej�t, s csak ennyit mondott:

- Krisztinka nem l�kheti el mag�t�l a szerencs�t!

- H�t �rj�l neki n�h�ny sort - mondta a tutajos megk�nnyebb�lten.

Ib neki is fogott, de sehogy se tudta meg�rni, amit szeretett volna. Sok sz�t h�zott �t, sok pap�rt t�pett �ssze, de reggelre k�szen volt a lev�l. Ezt �rta Krisztink�nak:

Olvastam a levelet, amit ap�dnak �rt�l, s megtudtam bel�le, hogy j�l megy a dolgod, s m�g jobban mehet, ha akarod. K�rdezd meg, Krisztinka, a sz�vedet, s vedd fontol�ra, milyen �let v�r r�d mellettem - tudod, hogy nem �lek f�nyes m�dban. Ne gondolj azzal, hogy velem mi lesz, csak a magad jav�t tekintsd. Te nekem nem k�telezted el magadat, ha sz�vedben h�s�get fogadt�l is, �n feloldalak fogadalmad al�l. K�s�rjen az �let minden �r�me, Krisztinka! Engem majd megvigasztal a j�isten.

�r�kk� h�s�ges bar�tod:
Ib

Elk�ldte a levelet, �s Krisztinka meg is kapta.

Novemberben, M�rton napj�n kihirdett�k Krisztink�t meg a kocsm�ros�k fi�t a pusztai temp�lom�ban, s oda�t Koppenh�g�ban is, ahol a v�leg�ny lakott. Oda utazott el Krisztinka is j�ven�d� nap�val, mert a v�leg�ny �gyes-bajos dolgai miatt nem mehetett el Jyllandba. Krisztinka �gy egyezett meg az apj�val, hogy Funder v�rosk�ban tal�lkoznak, mert az �tba esett, s a tutajos a foly�n k�nnyen el�rhette. Apa �s l�nya itt b�cs�zott el egym�st�l. A tutajos k�s�bb besz�lt is err�l a tal�lkoz�sr�l, de Ib nem sz�lt r� semmit. - Olyan t�n�d� lett - mondta az �reg �desanyja. Igen, Ib sokat t�n�d�tt; a h�rom var�zsdi� jutott esz�be, amit gyerekkoruk�ban kaptak a cig�nyasszonyt�l. Kett�t Krisztink�nak adott bel�le: aranyhint� volt az egyikben, aranyos lovakkal, sz�ps�ges ruh�k a m�sikban. Nem hazudott a cig�nyasszony. Krisztinka mindezt megkapta Koppenh�g�ban, az � sz�m�ra beteljesedett a j�slat. Ib csak fekete f�ldet tal�lt a maga di�j�ban, „a legjobbat, amit k�v�nhat" - mondta a cig�nyasszony. De hiszen ez is igaz! A fekete f�ld a legjobb, amit k�v�nhat - most �rtette csak meg a cig�nyasszony szavait. Fekete f�ld, egy s�r s�t�t m�lye - v�rhat, k�v�nhat-e jobbat?

Megint eltelt n�h�ny esztend�; nem sok, de Ib nagyon hossz�nak �rezte. A herningi �reg kocsm�ros nemsok�ra meghalt, s hamarosan k�vette a feles�ge is. Minden j�sz�gukat, sok ezer tall�r vagyonukat a fiuk �r�k�lte. Igen, Krisztinka most m�r igaz�n megkaphatta az aranyhint�t meg a sok sz�p ruh�t.

A k�vetkez� k�t hossz� esztend�ben nem �rkezett lev�l Krisztink�t�l. Amikor azt�n v�gre levelet �rt az apj�nak, bizony nem dicsekedett benne, se f�nyes m�ddal, se boldog �lettel. Szeg�ny Krisztinka! Nem tudott b�nni a p�nzzel sem �, sem az ura, sz�tfolyt a nagy vagyon a kez�k k�z�tt, nem volt �ld�s rajta, mert nem tudt�k megbecs�lni.

Megint kivir�gzott a hangaf�ves puszta, azt�n �jra �sz lett, a h� is leesett. Sok t�len �t kavarta a sz�l a havat a Seis-puszta meg az Aasen-hegyh�t f�l�tt, amelynek t�v�ben Ib szelekt�l v�dett h�za �llt. Egyik tavasszal, amikor kis�t�tt a nap, Ib megint belehas�tott ek�j�vel a f�ldbe - elkezdte a sz�nt�st. Egyszer csak mintha k�be �t�d�tt volna a csoroszlya, ki is ford�tott a f�ldb�l egy kem�ny, fekete g�r�ngy�t. Ib f�lvette, �rezte a s�ly�n, hogy �rcdarab; azon a sark�n, ahol az ekevas belev�gott, szemk�pr�ztat�an ragyogott. Megtisztogatta, s akkor l�tta, hogy egy neh�z, pog�nykorc arany karperecet ford�tott ki a f�ldb�l; �si temetkez�si helyet t�rt fel az ekevasa, �s legdr�g�bb kincs�t hozta napvil�gra. Ib megmutatta a lelk�sznek, aki megmondta neki, milyen roppant �rt�k, amit tal�lt; Ib akkor a j�r�sb�r�hoz vitte az aranyat, aki nyomban h�rt adott r�la Koppenh�g�ba, s azt tan�csolta Ibnek, hogy maga vigye a dr�ga holmit a f�v�rosba.

- A legjobbat tal�ltad a f�ldben, amit csak tal�lhatt�l! - mondta neki a b�r�. „A legjobbat - gon�dolta Ib -, amit csak k�v�nhattam. Megj�solta a cig�nyasszony. Ha ugyan val�ban ez a legjobb."

Ib Aarhusban haj�ra �lt, �s elindult Koppenh�g�ba; val�s�gos vil�gj�r� �t volt ez a sz�m�ra, hiszen addig m�g nem j�rt messzebb Gudenaa t�ls� partj�n�l. Meg�rkezett a f�v�rosba.

Az aranylelet �rt�k�t r�gt�n kifizett�k neki, sok p�nzt kapott, hatsz�z d�n tall�rt. �s Ib, az erd�k lak�ja, elindult, hogy bej�rja a l�rm�s, sokadalmas v�rost.

�ppen azon az est�n, amikor vissza akart indulni az aarhusi haj�val, elt�vedt a kanyarg�s utc�kon, �ppen az ellenkez� ir�nyba ment, mint amerre kellett volna. A s�ncok ment�n a Ves�ter�port utc�ba akart jutni, ahelyett a Knippel-h�dra t�vedt, �s egyszer csak Christianshavenben tal�lta mag�t. Nyugat fel� haladt, de nem azon az �ton, amelyiken kellett volna. Elhagyott utc�kon j�rt egy lelket se l�tott sehol. Egy nyomor�s�gos kis h�zb�l egy apr�cska le�ny l�pett ki, �s Ib t�le akarta megtudakolni az utat. A kisl�ny meg�llt, feln�zett r�, �s keservesen felzokogott. Ib faggatni kezdte, mi baja: a kisl�ny �rthetetlen szavakat t�rdelt. Utcai l�mpa al� �rtek, s a f�ny a kisl�ny arc�ba hullott: Ibet k�l�n�s �rz�s fogta el. Krisztink�t l�tta maga el�tt, hajsz�lra �gy, ahogy gyermekkori arc�t �rizte eml�keiben.

Bel�pett a kisl�nnyal a szeg�nyes h�zba, f�lhaladt a keskeny, rozoga l�pcs�n, f�l, eg�szen a tet� al�, egy lejt�s mennyezet� kis padl�sszob�ba jutott. Neh�z leveg� volt odabenn, l�mpa sem �gett: az egyik sarokb�l keser� s�hajtoz�s �s akadoz� l�legz�s hallatszott. Ib gyuf�t gy�jtott, s odament az �gyhoz: a le�nyka anyja fek�dt ott nagybetegen.

- Seg�thetek valamivel? - k�rdezte Ib. - A kisl�ny vezetett ide, magam idegen vagyok a v�ros�ban. Nincs szomsz�dja vagy valakije, akit ideh�vhatn�k? - �s f�lemelte az asszony fej�t.

Krisztinka volt, a Seis-pusztai Krisztinka.

Odahaza Jyllandban m�r �vek �ta nem emlegett�k; senki sem akarta megzavarni vele Ib cs�ndes �let�t. K�l�nben sem voltak j� h�rek, amik Krisztink�r�l �rkeztek; a nagy vagyon, amit a kocsm�ros�kt�l �r�k�ltek, elvette az ura j�zan esz�t, elbizakodott� �s vakmer�v� tette; lemondott biztos �ll�s�r�l, f�l esztendeig k�lorsz�gokban csavargott, amikor azt�n haza��rkezett, ad�ss�got ad�ss�gra halmozott, �s igen nagyl�bon �lt. Egyre jobban v�gtatott a kocsija, v�g�l azt�n felborult. M�g vid�m iv�cimbor�i is azt mondt�k r�la, meg�rdemli a sors�t, mert k�t k�zzel sz�rta a p�nz�t. Egy reggel azt�n holtan tal�lt�k a palotakert �rk�ban.

Krisztinka m�r a hal�lt hordozta a sz�v�ben; legkisebbik gyermek�t, akit m�g j�l�t�ben hordozott, �s nyomor�s�gban hozott a vil�gra, n�h�ny hetes kor�ban eltemette. S most maga is hal�los betegen, elhagyatva fek�dt az �ns�ges kis padl�sszob�ban. Nyomor�s�g�t r�gen, Seis-pusztai �veiben jobban el tudta volna viselni, mint most, amikor hossz� �vekig k�nye�lemben, �ri m�dban �lt. Nagyobbik gyermeke, a kisl�ny, aki Ibet felvezette hozz� - �t is Krisztink�nak h�vt�k -, vele egy�tt �hezett �s n�lk�l�z�tt.

- Az aggaszt, hogy ha meghalok mi lesz a szeg�ny gyermekemmel? - s�hajtotta. - Egymaga marad a vil�gban.

Ib tal�lt egy kis gyertyacsonkot, meggy�jtotta, s a pislog� l�ng bevil�g�totta a nyomor�s�gos szob�t.

Eln�zte a kisl�nyt, s a r�gi Krisztink�ra gondolt, a hajdani napokra; a gyermeket, akit nem is ismert, megszerette az anyj�n kereszt�l. A haldokl� n�zte, n�zte Ibet, s mind t�gabbra ny�lt a szeme - megismerte vajon? Ib nem tudhatta meg soha, mert a szeg�ny asszony �r�kre eln�mult.

A Gudenaa-parti erd�ben, a Seis-puszta k�zel�ben sz�rke k�d �lte meg a vid�ket; elvir�gzott a hangaf�, nyugati szelek szaggatt�k a s�rga lombot, s belepergett�k a foly�ba, vagy messzire sodort�k a puszt�n, ahol a kis v�lyogvisk�ban most idegen emberek laktak; de az Aasen-hegyh�t alatt, �reg f�k oltalm�ban, biztosan �llt a feh�rre meszelt kis h�z. J� meleg volt a szob�ban, a kemenc�ben pusztai t�zeg �gett; tavaszi napf�ny sug�rzott a gyermek szem�b�l, �s a tavasz pacsirt�i sz�laltak meg a gyermekajkon. �let �s der� k�lt�z�tt a h�zba a kis Krisztink�val, aki most ott �lt Ib �l�ben: Ib volt a gondvisel�je halott apja �s anyja helyett, akik �gy t�ntek el mell�le, mint az �lomk�p, mely gyermekek �s feln�ttek szeme el�l egy�form�n elillan. Ib j�m�dban, el�gedetts�gben �lt a takaros kis h�zban Krisztink�val, akinek anyja ott nyugodott a koppenh�gai Szeg�nyek temet�j�ben.

Ibnek p�nze volt a l�dafi�ban. Arannyal fizetett neki a f�ld, ahogy mondj�k. �s az �v� volt Krisztinka is.