P�tt�m Panna

Volt egyszer egy asszony, aki hi�ba s�v�rgott gyermek ut�n, pedig be�rte volna egy piriny�val is. V�g�l elment egy �reg javasasszonyhoz, �s azt mondta neki:

- Gyermeket szeretn�k, ha akkork�t is, mint a kisujjam fele. Adj tan�csot, mit�v� legyek.

- Megmondom �n - felelte a javasasszony. - Itt van ez az �rpaszem. Nem k�z�ns�ges �rpa�szem, ez nem olyan, ami a f�ldeken terem, vagy amit a ty�kok el� sz�rnak. �ltesd el egy vir�gcser�pbe, s v�rd meg, mi lesz bel�le.

- �ldjon meg az Isten - h�l�lkodott az asszony, �s tizenk�t ez�stp�nzt adott a j� tan�cs�rt a javas�asszonynak. Azzal hazament, el�ltette az �rpaszemet, s az nyomban ki is hajtott, szem�l�tom�st n�tt, s egy tulip�n form�j� pomp�s, nagy vir�got hozott. A vir�g szirmai szorosan csukva voltak, mintha m�g csak bimb� lett volna.

- De sz�p vir�g! - gy�ny�rk�d�tt benne az asszony, azt�n megcs�kolta a piross�rga szirmokat. Alighogy �rintette az ajk�val, megpattant �s felhasadt a bimb�; most m�r l�tszott, hogy igazi tulip�n, de a szirmai rejtek�ben, par�nyi z�ld sz�ken, egy p�tt�mnyi le�nyka �ld�g�lt, olyan sz�p �s kedves, hogy gy�ny�r�s�g volt r�n�zni. Akkor�cska volt csak, mint a kisujjam fele, s az asszony nyomban el is nevezte P�tt�m Pann�nak.

Egy sz�p, f�nyes di�h�j lett P�tt�m Panna b�lcs�je, der�kalja k�k ibolyaszirom, r�zsalev�l a takar�ja. Ebben aludt �jszaka, nappal meg az asztalon j�tszadozott: az anyja egy t�ny�r vizet tett az asztalra, s a t�ny�rt vir�gokkal fonta k�r�l.

A t�ny�r v�zben tulip�nszirom ringat�zott, azon cs�nak�zott P�tt�m Panna. K�t feh�r l�sz�r�sz�l volt az evez�je, azzal hajtotta a cs�nakj�t a t�ny�r egyik sz�l�t�l a m�sikig. �r�m volt n�zni. �nekelni is tudott P�tt�m Panna, olyan l�gyan, olyan sz�pen, hogy senki se hallott hozz� foghat�t.

Egy �jszaka, amikor sz�p kis �gy�ban az igazak �lm�t aludta, egy fertelmes varangyos b�ka ugrott be az ablakon. Ut�latos �llat volt, k�v�r �s nyirkos; egyenesen az asztalra pottyant, ahol r�zsalev�l-takar�ja alatt P�tt�m Panna aludt.

- Ez volna m�g csak a fiamnak val� feles�g! - �r�lt meg neki a b�ka, azzal f�lkapta P�tt�m Pann�t di�h�j-�gyacsk�j�val egy�tt, �s kiugrott vele az ablakon a kertbe.

A kert alatt mocsaras part�, sz�les patak folydog�lt; itt, a mocs�rban lakott fi�val a fertelmes b�ka. R�t volt a fia is, pedig az az anyj�ra �t�tt.

- Kvak, kvak, brekeke! - Csak ennyit tudott mondani, amikor a di�h�j-�gyban szenderg� gy�ny�r� kis teremt�st megl�tta.

- Ne kiab�lj, mert fel�breszted! - intette az �reg varangy. - M�g elsz�kik t�l�nk, hiszen olyan k�nny�, mint a hatty�pihe! Majd r��ltetj�k egy sz�les v�zir�zsalev�lre, hadd ringat�zz�k a patakon. Olyan, p�tt�m �s k�nny�, hogy az a lev�l val�s�gos sziget lesz neki. �s onnan meg se sz�khet, am�g mi a mocs�rban feld�sz�tj�k a szob�t, ahol majd laktok.

A patak viz�n egy sereg v�zir�zsa ny�lt, sz�les leveleik r�simultak a v�z t�kr�re. Az �reg varangy azt a levelet v�lasztotta ki, amelyik a legmesszebbre ny�lott, s a legnagyobb volt; ide �szott ki P�tt�m Pann�val, �s b�lcs�st�l r�fektette a v�zir�zsalev�lre.

Kora reggel kinyitotta a szem�t a szeg�ny kis P�tt�m Panna; k�r�ln�zett, s amikor l�tta, hol van, keserves s�r�sra fakadt. A z�ld levelet v�z vette k�r�l, s a csepp teremt�s sehogy se tudott volna kijutni a partra.

Az �reg varangy l�zasan k�sz�l�d�tt a mocs�rban: s�slevelekkel meg s�rga v�zililiomokkal d�sz�tette f�l a szob�j�t, hogy kis menye tetsz�s�t megnyerje. Azt�n r�t fi�val egy�tt ki�szott a v�zir�zsalev�lhez, ahol P�tt�m Panna ringat�zott. El�bb a di�h�j-�gyacsk�t akart�k hazavinni, hogy a n�szi teremben f�l�ll�ts�k, mire P�tt�m Panna a h�zukba �rkezik.

Az �reg b�ka m�lyen meghajolt a v�zben, �s �gy sz�lt:

- Ez itt a fiam, akinek a feles�ge leszel. Pomp�san �ltek majd a mocs�rban. - Kvak, kvak, brekeke! - A fia most se tudott okosabbat mondani.

Azzal apj�val egy�tt f�lkapta a sz�p kis �gyat, �s el�szott vele, P�tt�m Panna meg ott maradt a lev�len, �s s�rt keservesen. Nem akart a fertelmes b�k�n�l lakni, sem r�t fi�hoz feles�g�l menni. A patak m�ly�n �szk�l� kis halak l�tt�k a k�t varangyot, azt is hallott�k, amit mondtak, s most kidugt�k a fej�ket a v�zb�l, l�tni akart�k a b�kafi� menyasszony�t. Nagyon megtetszett nekik a gy�ny�r� kis teremt�s, sajn�lt�k, hogy a mocs�rba akarj�k vinni a r�t varangyok. Nem, ezt nem engedik!

�sszegy�ltek a v�zben a lev�l z�ld sz�ra k�r�l, �s apr� fogaikkal elf�r�szelt�k. Hajr�, r�p�lt a lev�l a patak sz�n�n, vitte P�tt�m Pann�t olyan messzire, hogy a k�t varangy m�r nem �rhetett a nyom�ba.

Sok v�ros meg falu mellett haj�k�zott el P�tt�m Panna a lev�len. A bokrokon ringat�z� mada�rak, amikor megl�tt�k, azt f�ty�lt�k: „Gy�ny�r�-�! Gy�ny�r�-�!" S a lev�l vitte, r�p�tette P�tt�m Pann�t, egyre messzebb, messzebb, az orsz�g hat�r�n is t�l.

Egy sz�p kis feh�r pillang� szeg�d�tt mell�, folyton k�r�l�tte csapongott, v�g�l lesz�llt a lev�lre, mert P�tt�m Panna nagyon megtetszett neki. P�tt�m Panna boldogan haj�zott a lev�len: megszabadult a fertelmes varangyokt�l. Pomp�s volt az utaz�s, napsugarak t�ncoltak a v�zen, s az �gy ragyogott, mint a s�rgaarany.

P�tt�m Panna leoldotta selyem�v�t, egyik v�g�t a pillang�ra k�t�tte, a m�sikat a lev�lhez er�s�tette; a lev�l most m�g sebesebben sz�llt a v�zen, vitte kis utasait. Egy nagy cserebog�r r�p�lt el arra, s megl�tta P�tt�m Pann�t. L�bai k�z� ragadta, s m�r vitte is f�l a f�ra, ahol lakott. A z�ld lev�l tov�bbsiklott a v�zen, s r�p�lt vele a pillang� is, mert a selyem�v oda�k�t�tte, s nem tudott szabadulni. Istenem, hogy megijedt a szeg�ny kis P�tt�m Panna, amikor a cserebog�r f�lrep�lt vele a f�ra! De legjobban a feh�r pillang� sorsa szomor�totta, akit odak�t�tt a lev�lhez: �hen pusztul, ha a selyem�vet el nem tudja oldani! A cserebog�r nem sokat t�r�d�tt a pillang�val. Megtelepedett P�tt�m Pann�val a fa legnagyobbik level�n, �des vir�gm�zet adott neki enni, s azt mondta:

- Sz�p vagy, pedig cseppet sem hasonl�tasz hozz�nk, cserebogarakhoz!

K�s�bb megl�togatt�k �ket a f�n lak� cserebogarak. Szem�gyre vett�k P�tt�m Pann�t; a cserebog�r-kisasszonyok legyintettek a cs�pjaikkal, �s azt mondt�k: - Nyomor�k szeg�nyke, csak k�t l�ba van!

- Cs�pja meg egy sincs - �cs�rolt�k m�sok.

- Fuj, �s milyen v�kony a dereka! Olyan, mint egy ember! �, de fertelmes cs�nya! - mondt�k meg a v�lem�ny�ket a cserebog�r-h�lgyek. Pedig P�tt�m Panna gy�ny�r� kis teremt�s volt, az�rt tetszett meg a cserebog�rnak is, aki elragadta. De most, hogy a t�bbiek �gy �cs�rolt�k P�tt�m Pann�t, v�g�l maga is cs�ny�nak l�tta, s m�r nem kellett neki, mehetett a csepp teremt�s, amerre akart. F�lkapta t�rsaival egy�tt P�tt�m Pann�t, ler�p�ltek vele a f�r�l, s r��ltett�k egy pitypangvir�gra. S�rva fakadt P�tt�m Panna, ami�rt olyan cs�f, hogy m�g a cserebog�rnak sem kell. Pedig olyan sz�p volt, hogy hozz� foghat�t �lm�ban sem l�that az ember, olyan finom �s kedves, mint egy r�zsaszirom.

Szeg�ny kis P�tt�m Panna eg�sz ny�ron egymaga �lt a nagy-nagy erd�ben. F�sz�lakb�l �gyat font mag�nak, s f�lf�ggesztette egy nagy s�skalev�l al�, hogy es� ne �rje. Vir�gm�zet gy�jt��getett, az volt az �tele, tiszta harmat az itala; �gy telt el a ny�r, az �sz, azt�n be�llt a kem�ny, hideg t�l. Elr�p�ltek a t�jr�l a madarak, amelyek olyan sz�pen �nekeltek P�tt�m Pann�nak. Lehullottak a szirmok, a levelek; a nagy s�skalev�l, amely alatt lakott, s�rgult, zsugorodott, v�g�l csak fonnyadt sz�ra maradt meg. P�tt�m Panna sz�rnyen f�zott, mert v�kony kis ruh�ja is leszakadt r�la, s maga olyan csepp �s t�r�keny volt, hogy biztosan megfagy, ha valahogy nem seg�t mag�n. Leesett a h� is; egy-egy h�pehely �gy zuhant r�, mintha r�nk egy eg�sz lap�t havat dobn�nak, hiszen P�tt�m Panna akkorka volt csak, mint a kisujjam fele. Beburkol�zott egy fonnyadt lev�lbe, de bizony az sem meleg�tette; majd megvette szeg�nyt az isten hidege.

Az erd� k�zel�ben egy nagy gabonaf�ld h�z�dott; a gabon�t persze r�g learatt�k, sz�r�s torzs meredezett csak a fagyos f�ld�n. P�tt�m Panna szem�ben rengeteg erd� volt a tarl�; hogy reszketett szeg�ny a hidegben! De csak ment, ment a sz�raz torzsok k�z�tt, m�g egy mezeieg�r h�z�nak ajtaj�hoz nem �rt. A gabonasz�rak alatt meleg, k�nyelmes od�ja volt a mezeieg�rnek, konyh�ja meg �l�skamr�ja tele gabon�val. Szeg�ny kis P�tt�m Panna meg�llt az ajtaj�ban, mint egy koldusle�ny, s egy szem �rp��rt kunyer�lt, mert kerek k�t napja egy falatot sem evett.

- �, te szeg�nyke! - sz�nta meg a mezeieg�r, mert j�sz�v� �reg eg�r volt. - Ker�lj beljebb, s eb�delj velem a j� meleg szob�ban!

�s mert a kis teremt�s nagyon megtetszett neki, �gy folytatta:

- Itt maradhatsz eg�sz t�len, csak a szob�mat tartsd rendben, �s mes�lj nekem sz�peket, mert nagyon szeretem a mes�ket.

P�tt�m Panna megtette, amit a j� �reg eg�r k�v�nt, �s j�l ment a sora a meleg od�ban.

- Nemsok�ra vend�g�nk �rkezik - mondta egyszer a mezeieg�r. - A szomsz�dom minden h�ten megl�togat. � m�g jobb m�dban �l, mint �n, nagy termei vannak, �s sz�p fekete b�rsony�bund�t visel. Ha feles�g�l venne, gond n�lk�l �lhetn�l. Csak a szeme gy�nge, alig l�t. A legszebb mes�ket mondd el neki, amiket csak tudsz.

A b�rsonybund�s szomsz�d meg is l�togatta �ket. P�tt�m Panna nem nagyon igyekezett a szomsz�d kedv�ben j�rni, mert az egy k�v�r vakond volt. Gazdag �s nagy tudom�ny�, mondta r�la a mezeieg�r; lak�sa legal�bb h�sszor akkora, mint az �v�, csak a napot meg a vir�gokat nem sz�vlelheti. A vakond �cs�rolta is �ket, mert nem l�tta soha.

P�tt�m Panna �nekelt a vend�gnek, el�nekelte, hogy „Sz�llj, sz�llj, katicabog�r" meg azt, hogy „Megy a bar�t csutor�val". A vakond beleszeretett P�tt�m Pann�ba a sz�p hangja miatt, de nem sz�lt semmit, mert megfontolt f�rfi� volt. Nemr�giben hossz� folyos�t t�rt a f�ldben; a maga h�z�t meg a mezeieg�r�t k�t�tte �ssze vele. Megengedte a mezeieg�rnek meg P�tt�m Pann�nak, hogy s�t�lhassanak a folyos�ban, amikor kedv�k tartja, de figyelmeztette �ket, hogy meg ne ijedjenek a halott mad�rt�l, amelyik a folyos�j�ban fekszik. A mad�r nemr�g halhatott meg, biztosan a t�l elej�n, s �ppen ott fek�dt eltemetve, ahol a vakond a folyos�j�t t�rta.

A b�rsonybund�s szomsz�d egy darabka korhadt f�t vett a fogai k�z�, azzal vil�g�tott, mert az f�nyt �raszt a s�t�tben, s el�rement a hossz� folyos�n. Amikor a halott mad�rhoz �rtek, a vakond nekivetette orr�t a mennyezetnek, kil�k�tt egy g�r�ngy�t, s a lyukon behatolt a nap�f�ny. A folyos�ban egy halott fecske fek�dt, sz�p sz�rnyai eg�szen szorosra csukva, l�ba, feje m�lyen beh�zva a tollai k�z�: a hideg �lhette meg. Elszorult a sz�ve P�tt�m Pann�nak, mert nagyon szerette a madarakat, akik olyan sz�pen �nekeltek neki eg�sz ny�ron. A vakond csak megtasz�totta kurta l�b�val a halott fecsk�t, �s fitym�l�n mondta:

- No, ez se csicsereg t�bbet! Nyomor�s�gos dolog fecsk�nek sz�letni! H�l�t adok az istennek, hogy az �n gyerekeim vakondok lesznek, nem madarak; az ilyenek egyebet se tudnak, mint csicseregni, t�len azt�n �hen vesznek.

- Okosan mondja, nagy tudom�ny� szomsz�d - b�lintott r� a mezeieg�r. - Mi haszna a mad�rnak a csicserg�sb�l, ha be�ll a t�l? �hezik meg f�zik. De tal�n ez az el�kel�s�ghez tartozik?

P�tt�m Panna nem sz�lt semmit, de amikor azok ketten h�tat ford�tottak a fecsk�nek, f�l�be hajolt, s megcs�kolta a mad�r csukott szem�t.

„Tal�n �ppen ez �nekelt olyan sz�pen a ny�ron - gondolta. - Milyen sok gy�ny�r�s�get szerzett nekem ez a kedves, sz�p mad�r!"

A vakond bet�mte a r�st, amelyen le�radt a napf�ny, azt�n hazak�s�rte szomsz�dait. P�tt�m Pann�nak �jszaka nem j�tt �lom a szem�re, felkelt az �gyb�l, �s sz�nasz�lakb�l sz�p nagy takar�t sz�tt. Odavitte a fecsk�hez, r�bor�totta, puha gyapottal rakta k�r�l, s j� meleg fekhe�lyet k�sz�tett neki a hideg f�ldben.

- Isten veled, kedves mad�r! - s�gta neki. - Isten veled! K�sz�n�m, hogy olyan sz�pen �nekelt�l ny�ron, amikor z�ldelltek a f�k, �s melegen s�t�tt le r�nk a nap.

R�hajtotta a fej�t a fecske mell�re, de a k�vetkez� pillanatban nagyon megijedt: bel�lr�l mintha hangos kopog�st hallott volna. A fecske sz�ve dobogott, mind er�sebben, mert a mad�r nem pusztult el, csak megdermedt a kem�ny hidegben, �s most a meleg �jra �letre keltette.

�sszel v�ndor�tra kelnek a fecsk�k, meleg orsz�gokba rep�lnek, s ha valamelyik elmarad a t�rsait�l, vagy k�s�n kel �tra, az megdermed a hidegben, �s lezuhan, azt�n beszit�lja a h�.

P�tt�m Panna �gy megijedt, hogy minden �z�ben reszketett, mert a mad�r nagy, igen nagy volt hozz� k�pest, aki akkor�cska volt csak, mint a kisujjam fele. V�g�l m�gis �sszeszedte a b�tors�g�t, m�g jobban k�r�lp�rn�zta puha gyapottal az al�lt fecsk�t, m�g a maga fodormenta�lev�l takar�j�t is odavitte, �s sz�pen betakargatta vele a mad�r mozdulatlan fej�t.

M�snap �jszaka megint kiosont a fecsk�hez; az m�r fel�ledt, de nagyon gy�nge volt, csak egy pillanatra nyitotta ki a szem�t, hogy megn�zze P�tt�m Pann�t, aki l�mp�s h�j�n egy darabka korhadt f�val �llt el�tte.

- K�sz�n�m a j�s�godat, kedves sz�p le�nyk�m! - sz�lalt meg a fecske gy�nge hangon. - Olyan j�l felmeleg�tett�l! Nemsok�ra er�re kapok, �s f�lr�p�lhetek a melegre, a napf�nyes �gre.

- Jaj, most hideg van �m odaf�nn! - mondta P�tt�m Panna. - Er�sen fagy �s havazik. Maradj csak ebben a meleg od�ban, majd �n gondodat viselem. Vir�gszirom-cs�sz�ben inni adott a fecsk�nek, s az elmondta neki, hogy egy t�skebokor �ga sebezte meg az egyik sz�rny�t, az�rt nem tudott �tra kelni a t�rsaival, akik r�ges-r�g elr�p�ltek meleg orsz�gokba. Megpr�b�lt ut�nuk sz�llni, de nem b�rta a sz�rnya, lezuhant a f�ldre; hogy hogyan ker�lt a f�ld alatti od�ba, arra nem eml�kszik.

Ott h�zta ki a telet a fecske a meleg od�ban; P�tt�m Panna �polgatta, gondj�t viselte, s nagyon szeretgette. Nem tudott err�l sem a mezeieg�r, sem a vakond - jobb is, mert �k nem szenvedhett�k a fecsk�k n�p�t.

Amikor bek�sz�nt�tt a tavasz, �s a nap �tmeleg�tette a f�ldet, a fecske istenhozz�dot mondott P�tt�m Pann�nak, s az megnyitotta a r�st, amit a vakond v�gott a f�ny fel�. Beragyogott a nap a f�ld alatti od�ba; a fecske megk�rdezte P�tt�m Pann�t, nem akar-e a h�t�ra �lni �s �tra kelni vele, messze-messze, z�ld erd�kbe. De P�tt�m Panna tudta, hogy az �reg mezeieg�r igen zokon venn�, ha elhagyn�.

- Nem mehetek - mondta szomor�an.

H�t akkor - isten veled, kedves sz�p le�nyk�m - csivitelte a fecske, �s kir�p�lt a napf�nyes �g al�.

P�tt�m Panna sok�ig n�zett ut�na, s a k�nnyei is kicsordultak, mert a fecske nagyon a sz�v�hez n�tt.

- Csivit, csivit! - ki�ltott b�cs�t a mad�r, s elr�p�lt a z�ld erd�k fel�.

P�tt�m Pann�nak szomor�an folyt az �lete a mezeieg�r od�j�ban. Nem mehetett fel a f�ld sz�n�re, ahol melegen s�t�tt a nap. Az od� f�l�tt m�r magasra n�tt a gabona; P�tt�m Pann�nak, aki akkor�cska volt csak, mint a kisujjam fele, val�s�gos rengeteg volt a vet�s.

- Ezen a ny�ron meg kell varrnod a kelengy�det - mondta neki a mezeieg�r. Mert a b�rsony�bund�s szomsz�d, az unalmas vakond, v�g�l is megk�rte P�tt�m Panna kez�t. - Gyapj�t is, v�sznat is kapsz eleget, hogy illend� kelengy�d legyen, hiszen a gazdag vakond feles�ge leszel!

Szeg�ny kis P�tt�m Panna napestig a rokk�t p�rgette; a mezeieg�r n�gy p�kot fogadott f�l, s ezek �jjel-nappal sz�tt�k P�tt�m Panna kelengy�j�t. A vakond minden este megl�togatta �ket, �s mindig csak arr�l besz�lt, hogy ny�r v�g�n majd nem s�t m�r ilyen forr�n a nap, nem �geti k�kem�nyre a f�ldet, mint most. Igen, majd ha v�ge lesz a ny�rnak, lakodalmat �l P�tt�m Pann�val. A szeg�ny kis teremt�s cseppet sem �r�lt ennek, mert ki nem �llhatta az unalmas vakondot.

Napkeltekor meg napsz�lltakor kisurrant a mezeieg�r h�z�b�l, s meg�llt az ajtaja el�tt; n�ha, amikor sz�l borzolta a vet�st, sz�tv�ltak a gabonasz�rak, �s P�tt�m Panna l�thatta a k�k eget. Elgondolta, milyen sz�p lehet odaf�nn a napf�nyes f�ld�n, s egyre a kedves fecske ut�n s�v�rgott.

De a fecske nem t�rt vissza hozz�, elr�p�lt messze-messze, z�ld erd�kbe. Mire �sz lett, P�tt�m Panna kelengy�j�nek utols� darabja is elk�sz�lt.

- N�gy h�t m�lva lakodalmat �lt�k! - mondta neki egy napon a mezeieg�r. P�tt�m Panna s�rva fakadt, �s megmondta kereken, hogy nem akar az ut�latos vakond feles�ge lenni.

- Ne akaratoskodj! - ki�ltott r� a mezeieg�r. - Ha makacskodol, megharaplak! H�l�t adhatsz az istennek, hogy ilyen der�k, sz�p f�rfi� v�lasztott mag�nak feles�g�l. K�l�nb bund�ja van, mint a kir�lynak! Tele a konyh�ja, a kamr�ja - k�v�nhatsz-e jobbat?

El�rkezett h�t a lakodalom napja. A vakond be�ll�tott, hogy levigye P�tt�m Pann�t a f�ld m�ly�be, ahov� soha nem �r a napsug�r, mert azt a vakond nem szenvedhette.

Elb�sult a szeg�ny kis teremt�s, hogy nem l�thatja soha t�bb� az isten sz�p napj�t, amit a mezeieg�r h�z�nak ajt�j�b�l m�giscsak l�thatott n�ha.

- Isten veled, sz�p f�nyes nap! - ki�ltott f�l a magasba. Elindult a mezeieg�r h�z�b�l a sz�r�s torzserd�ben, mert a gabon�t m�r learatt�k. �tj�ban meg�lelt egy kis piros vir�got, amely el�tte hajladozott.

- Isten veled, piros vir�g! Ha erre r�p�l egyszer az �n kedves fecsk�m, mondd meg neki, hogy tiszteltetem.

- Csivit! Csivit! - hangzott egyszer csak a magasb�l. F�ln�zett: h�t az � fecsk�je t�rt vissza. Meg�r�lt a kedves mad�r, amikor kis gondoz�j�t megpillantotta. P�tt�m Panna elmondta neki, hogy sz�ve ellen�re feles�g�l kell mennie az ut�latos vakondhoz, vele kell laknia m�lyen a f�ld alatt, ahonnan soha t�bb� nem l�thatja a sz�p napot. Elmondta, azt�n s�rva fakadt nagy b�nat�ban.

- Hamarosan itt a kem�ny t�l - mondta a fecske. - Elr�p�l�k messze f�ldre, meleg orsz�gokba. Velem j�nn�l-e? A h�tamra veszlek; k�sd magad az �veddel j� er�sen a h�tamra, s elr�p�telek az ut�latos vakond el�l, elr�p�telek hegyeken t�lra, meleg orsz�gokba, ahol �r�kk� ny�r van, �s m�g szebben s�t a nap, ahol m�g gy�ny�r�bb vir�gok ny�lnak, mint itt. Gyere velem, te kedves kis teremt�s! Neked k�sz�nhetem az �letemet, te mentett�l meg, amikor dermedten fek�dtem a hideg f�ldben.

- Veled megyek! - mondta P�tt�m Panna.

F�l�lt a fecske h�t�ra, �v�vel odak�t�tte mag�t a fecske leger�sebbik toll�hoz. Rep�lt a fecske, erd�k�n t�l, tengereken is t�l, �r�k h� bor�totta, magas hegyek f�l�tt. P�tt�m Panna f�zott a magasban, de seg�tett mag�n: beb�jt a fecske meleg tollai k�z�, csak a fejecsk�j�t dugta ki, hogy l�ssa a magasb�l a gy�ny�r� f�ldet.

V�g�l, nagy sok�ra, meg�rkeztek a meleg orsz�gba. Sokkal f�nyesebben t�nd�kl�tt a nap, mint n�lunk, k�tszer olyan magas volt az �g: vadon termett a pomp�s k�k meg feh�r sz�l�, a narancs, a citrom; mirtusz meg fodormenta illatozott, s az utakon gy�ny�r� gyermekek j�tsza�doztak, tarka pillang�kat kergettek.

De a fecske m�g itt sem sz�llt le, tov�bbsuhant P�tt�m Pann�val, s alattuk egyre szebb lett a vid�k. D�san z�ldell� f�k alatt, k�ken csillog� t� partj�n egy r�gi kast�ly �llott. Feh�r m�r�v�ny�falai szinte vil�g�tottak. Magas oszlopaira sz�l�venyige kapaszkodott, s az orm�n fecs�k�k f�szkeltek. Itt volt P�tt�m Panna fecsk�j�nek a f�szke is.

- Ez a h�zam - mutatta a fecske. - Te meg v�lassz ki magadnak egy sz�p vir�got odalenn, �n majd bele�ltetlek a kelyh�be, s ott lakhatol kedvedre, szebb h�zat nem is k�v�nhatsz magad�nak.

- Azt v�lasztom, azt a sz�pet! - ki�ltotta P�tt�m Panna.

Egy h�romfel� t�r�tt, sz�p feh�r m�rv�nyoszlop fek�dt ott; k�r�l�tte ny�ltak a legpomp�sabb feh�r vir�gok. A fecske ler�p�tette P�tt�m Pann�t, �s r��ltette a legszebbik feh�r vir�g sz�les szirm�ra. Most �mult m�g csak a csepp teremt�s! A feh�r vir�g kelyh�ben egy ifj� �lt, �ppen olyan csepp, mint � maga, csak feh�r �s �ttetsz�, mintha �vegb�l volna. A fej�n gy�ny�r� kis aranykorona, v�ll�n tiszta feh�r sz�rnyacsk�k. A feh�r vir�gok t�nd�re volt. Minden vir�gban lakik egy t�nd�rifj� vagy egy t�nd�rle�ny, de ez a vir�gt�nd�rek kir�lya volt.

- �, de gy�ny�r�! - s�gta P�tt�m Panna �lm�lkodva a fecsk�nek.

A kis t�nd�rkir�ly nagyon megijedt a fecsk�t�l, mert az hozz� k�pest val�s�gos �ri�smad�r volt, de amikor P�tt�m Pann�t megpillantotta, elsz�llt az ijedelme, �s �r�m k�lt�z�tt a sz�v�be: soha �let�ben nem l�tott hozz� foghat� sz�p hajadont. Levette sz�ps�ges aranykoro�n�j�t, P�tt�m Panna fej�re illesztette, megk�rdezte t�le, hogy h�vj�k, s akar-e a feles�ge, a vir�gt�nd�rek kir�lyn�ja lenni. Bizony, ez m�r m�s k�r� volt, mint a fertelmes b�kafi� meg a fekete b�rsonybund�s vakond. P�tt�m Panna nem sok�ig gondolkozott, igent mondott a kis t�nd�rkir�lynak.

Kit�rultak a vir�gok kelyhei, minden vir�gb�l egy-egy t�nd�r lebbent ki, olyan sz�pek, hogy �r�m volt r�juk n�zni. Elhalmozt�k P�tt�m Pann�t aj�nd�kokkal: a legszebb aj�nd�k egy p�r feh�r sz�rnyacska volt, amit nyomban fel is k�t�ttek P�tt�m Panna v�ll�ra, s most m�r � is r�pk�dhetett t�nd�rn�p�vel vir�gr�l vir�gra. Nagy volt az �r�m, a vigass�g; a fecske f�nn �lt a f�szk�ben, �s olyan sz�pen �nekelt nekik, ahogy csak telt t�le. �r�lt P�tt�m Panna boldog�s�g�nak, de szomor� is volt egy kicsit, mert nagyon szerette a kis teremt�st, �s a legsz�vesebben sohasem v�lt volna el t�le.

- Nem illik hozz�d a neved - mondta a t�nd�rkir�ly kicsi m�tk�j�nak. - P�tt�m Panna cs�nya n�v, te pedig olyan sz�p vagy! T�nd�r Panna legyen a neved ezent�l.

- Isten veled! Isten veled! - csicsergett b�cs�t a fecske, s �tra kelt a meleg orsz�gb�l, messze-messze, D�ni�ba. Ott volt a m�sik f�szke egy ablak f�l�tt, a mes�l� ember ablaka f�l�tt. � csicseregte el a mes�l� embernek ezt a t�rt�netet, �gy tudhattuk meg mi is.