|
|
|
Mese
Hüvelyk Matyi
Egyszer egy téli estén egy szegény parasztember a tűzhelye mellett ült,szította a lángot,a felesége meg ott fonogatott a közelében.Az ember egyszer csak fölnézett.–De szomorú dolog,hogy nincs gyerekünk!–mondta.–Más házát fölveri a vidám lárma,nálunk meg olyan csönd van, akár a temetőben.–Bizony–sóhajtotta az asszony–,nagyon szomorú.Ilyenkor esténként azt szoktam gondolni:minek is rakunk mi tüzet?Hogy magunk melegedjünk mellette? Bezzeg ha fiúnk volna!Nem bánnám,ha csak akkorka is,mint a hüvelykujjam!Úgy szeretném,mint a szemem világát.Hét hónappal ezután kisfia született az asszonynak, tetőtől talpig egészséges,épkézláb csecsemő,de az egész gyerek nem volt nagyobb egy hüvelykujjnál.–Így kívántuk,így is lett–mondta az asszony.–Akármilyen apró,mégiscsak a mi kedves magzatunk.Amiért ilyen pirinyó volt,elnevezték Hüvelyk Matyinak.Megadtak neki minden jót,mégse nőtt egy szemernyit sem;maradt akkorának,amekkorának született.Hanem értelem,az aztán volt benne!Csak úgy csillogott az okos szemecskéje;eszes,fürge kis portéka volt, s amihez hozzáfogott,mind sikerült neki.Egyszer az ember az erdőbe készült fát vágni.–De jó volna,ha valaki utánam jönne a kocsival–dünnyögte,ahogy a kabátját húzta magára.–Majd én kimegyek,édesapám!–rikkantotta Hüvelyk Matyi.–Meglásd,idejében ott leszek az erdőn.Édesapja jót nevetett rajta.–Ugyan már hogy jöhetnél?Kicsi vagy te ahhoz,hogy a gyeplőt tartsd!–Annyi baj legyen!Édesanyám majd befog,és betesz a ló fülébe,én meg mondom neki, merre menjen.–Nem bánom,megpróbálhatjuk–állt rá végre az ember a dologra.Déltájban az asszony befogott, beültette Hüvelyk Matyit a ló fülébe,föltette a kocsiderékba az ebédet,azt mondta:–No,ha tudtok,mehettek!Hogyne tudtak volna!A szekér vígan kocogott az úton.Matyi ki-kitekingetett a ló füléből,és néha nagyot kiáltott:–Hóha,te! Hőhehő!Az egyik fordulóban két idegen jött szembe.Majd a földbe gyökereztek a csodálkozástól.–Hát ez mi?– ámuldoztak.–Megy a kocsi,a kocsis vígan biztatja a lovát, mégsem látni belőle semmit!Itt valami boszorkányság lesz! Gyerünk utána,lássuk,hová áll be a kocsi!Matyi hajtott egyenest az erdőbe,ott is éppen oda,ahol a kidöntött fák hevertek.Mikor megérkeztek,lekiáltott a ló füléből:–No lám, édesapám,itt vagyok kocsistul;most aztán vegyél le!A favágó a bal kezével megfogta a kantárszárat,a jobbal meg kiemelte a ló füléből a fiacskáját,és letette a földre.A kis pöttöm nyújtózkodott egyet,aztán vígan letelepedett egy szalmaszálra.Akkorra odaért a két idegen is.Hüledeztek azt sem tudták,hová legyenek.Félrehúzódtak pár lépésnyit,és tanakodni kezdtek.–Hallod-e–mondta az egyik–,nagy szerencsét csinálhatnánk ezzel a fickóval.Képzeld el,ha pénzért mutogatnánk a városokban!–Az igaz–bólintott rá a másik.–Tudod,mit?Vegyük meg!Odamentek a paraszthoz:– Add el nekünk ezt az emberkét,jó sora lesz nálunk!– Dehogy adom,hogyan is adnám!Hiszen ő az én szemem fénye!Hüvelyk Matyi azonban meghallotta az alkudozást. Fölmászott az apja kabátjának a ráncain,fölült a vállára,és a fülébe súgta:–Csak adj el,édesapám,úgyis visszajövök!Erre az apja jó sok pénzért eladta a két idegennek.Azok tüstént indulni is akartak,hogy még idejében beérjenek a városba.–Hová akarsz ülni?–kérdezték Matyitól.–Tégy föl a kalapod karimájára–felelte–,ott kedvemre sétálhatok, nézelődhetek jobbra-balra,mégsem potyogok le.Úgy lett, amint kívánta.Búcsút mondott az édesapjának,és már mentek is.Mikor alkonyodni kezdett,Matyi egyszer csak megszólalt odafent a kalapon.–Vegyetek le gyorsan,dolgom van!–kiabálta.–Maradj csak a helyeden–felelte az,akinek a fején ült–,annyi baj legyen,a madarak is letisztelnek egyszer-másszor.–Nem úgy van ám az!–tiltakozott Matyi. – Tudom én,mi az illendőség.Vegyetek le gyorsan!Addig kiabált,míg az ember levette a kalapját,és letette Matyit az út mentén a szántás szélére.Hüvelyk Matyi pedig,amint szilárd földet érzett a talpa alatt,egyet szökkent,kettőt ugrott a barázdák közt,és zsupsz!–belebújt egy egérlyukba, onnét kiabálta ki csúfondárosan:–Jó éjszakát,uraim! Menjetek csak tovább szépszerével,de most már nélkülem!Azok odaszaladtak,döfködték botjukkal az egérlyukat,de hiába:Hüvelyk Matyi mind beljebb és beljebb húzódott. Közben be is sötétedett,az orrukig sem láttak.Mit volt mit tenniük:üres zsebbel,nagy bosszúsan hazamentek.Mikor már a léptük dobbanása sem hallatszott,Hüvelyk Matyi óvatosan előmerészkedett föld alatti rejtekéből,és körülkémlelt."Vigyázni kell itt a szántáson a sötétben– mondta magában–,könnyen kezét-lábát töri az ember a rögök közt."Szerencsére lelt egy üres csigaházat,belebújt, és kényelmesen elhelyezkedett benne.De alig hajtotta le a fejét,hogy aludjék egyet,lépéseket hallott,aztán szóbeszédet a közelben.Kinézett: két nagy fekete foltot látott maga előtt az éjszakában;két ember üldögélt a szántás szélén az árokparton.Tanakodtak valamin.Egyszer csak az egyik nagyot sóhajt,megvakarja a fejét, azt mondja:–A gazdag plébános aranyával-ezüstjével mindjárt kint volnánk a bajból.Csak azt tudnám,hogyan kaparinthatnánk meg!–Majd én megmondom!–kiáltotta Hüvelyk Matyi.A két rabló riadtan ugrott föl.–Hallod?–kapta meg az egyik a másiknak a karját.–Valaki szólt!–Szólt bizony-mondta Matyi.–Azt mondtam:vigyetek magatokkal, majd én segítek rajtatok.–De hát hol vagy?–Lent a földön keressetek,amerre a hangomat halljátok!Így aztán rá is akadtak.Fölemelték,forgatták,nézegették,még gyufát is lobbantottak,hogy jobban szemügyre vehessék a kis csodabogarat.Mikor kicsodálkozták magukat,azt mondja az egyik rabló:–Te akarsz nekünk segíteni,te pocok?–Én bizony –felelte Matyi.–Bemászom a rácson át a kamrába,és kirámolom,amit csak akartok.A rablóknak tetszett az ajánlat.–Jól van,majd meglátjuk,mit tudsz!–mondták,és magukkal vitték.Csakhamar odaértek a plébániához. Hüvelyk Matyi fürgén bemászott a kamrába."No, csakhogy megszabadultam tőletek!"–gondolta magában,mert hát esze ágában sem volt neki aranyat-ezüstöt rabolni;éppen csak a hosszú gyalogutat akarta megtakarítani.Elkezdett torkaszakadtából kiabálni:–Mind kiadjam,amit látok?A rablók elszörnyedtek a lármától az ablak alatt.–Halkabban – suttogták–,még fölvered a házat!Matyi,mintha nem értette volna,mit mondanak,megint rákezdte:–Mit akartok?Mind kiadjam,amit látok?A rablók megijedtek és elszaladtak.De aztán újra összeszedték a bátorságukat,visszalopakodtak a kamra ablaka alá,és beszóltak:–Ne bolondozz velünk,adj már ki valamit!–Adok,adok,csak nyújtsátok be érte a kezeteket!–kiabálta Matyi,ahogy csak a tüdejéből tellett; harsogott tőle a kamra,még az üvegek is megcsörrentek a polcon.A szolgálólány ott aludt a kamra mellett egy kis szobában.Jó alvókája volt, de erre a zenebonára még ő is fölébredt.Kiugrott az ágyból,az ajtóhoz botorkált,és benyitott a kamrába.Hanem a rablók akkor már messze jártak.Úgy elszaladtak,mintha kergetnék őket.A szolgáló lámpásért ment,világot gyújtott,keresni-kutatni kezdte,mi okozhatta ezt a lármát éjnek idején;Hüvelyk Matyi meg egy óvatlan pillanatban kiszökött a lába alatt.em messze ment, csak az udvar végén a csűrbe,ott leheveredett egy petrence szénába,gondolta, lszik egy jót,aztán virradatkor útra kel,és hazamegy a szüleihez.Hanem hát sok mindent föltesz magában az ember,amiből a végén semmi nem lesz. Még jóformán nem is pitymallott,de a szolgáló máris talpon volt,hogy megetesse a teheneket.Ment egyenest a csűrbe, fölmarkolt egy nyaláb szénát,éppen onnét,ahol Matyi aludta az igazak álmát.Aludta pedig olyan mélyen,olyan édesen, hogy csak akkor riadt föl,mikor már a tehén szájában volt, szénástul.–Hát én hogy kerültem ebbe a malomba?!– kiáltotta.Eszes kis legény volt,most meg már szerzett némi tapasztalatot is a világban,hamarosan észrevette hát,hová jutott,milyen veszedelembe pottyant.Attól fogva csak arra ügyelt,nehogy a jószág fogai közé keveredjék,mert azok közt bizony irgalmatlanul szétmorzsolódott volna.Olyan ügyesen ugrált,hogy sikerült is neki ép bőrrel megúszni a dolgot,azt azonban már nem akadályozhatta meg,hogy végül is le ne szánkázzék a tehén bendőjébe.–No,erre a szobácskára elfelejtettek ablakot vágni–állapította meg, mikor lent volt.–Nem süt be a nap,de még világot sem gyújtanak benne.Nem nagyon tetszett neki az új szállás, meg kell hagyni.Hát még amikor az ajtón újabb meg újabb halom széna zúdult be!Egyre szűkebb lett odabent a hely, Matyi mindinkább a sarokba szorult.Ijedtében elkezdett kiabálni:–Ne adjatok több szénát!Ne adjatok több szénát!A szolgáló éppen a tehenet fejte.Rettenetesen megrémült, amikor a kiáltást meghallotta.És ráadásul ugyanaz a hang volt, mint éjszaka a kamrában!Akkor sem talált senkit, most sem látott senkit.Visított egy nagyot,felpattant a helyéről; felborult a fejőszék,kiömlött a friss tej,de bánta is ő!Loholt a gazdájához,lélekszakadva esett be az ajtón:–Jaj,végem van,tisztelendő úr,megszólalt a tehén!–Bolond vagy,Julis!– mondta a pap,de azért lement az istállóba.Hát ahogy belép, hallja:–Ne adjatok több szénát!Ne adjatok több szénát!Erre már ő is megijedt.–Ördög bújt a tehénbe–mondta–,hamar le kell ütni!Szegény jószágot lebunkózták,a bendőjét meg kidobták a szemétre.Hüvelyk Matyi váltig küszködött,hogy valahogyan kikerüljön a börtönéből.Addig evickélt,míg utat nem tört magának.Végre-valahára kidugta a fejét.Hát nem arra jön egy éhes farkas,és bekapja az egész bendőt, Matyival együtt!Csöbörből vödörbe jutott a kis legény,de nem olyan fából faragták ám,hogy egyhamar kétségbe essék!"Megpróbáljuk,hátha szót ért farkas koma" – gondolta,és elkiáltotta magát:–Hallod-e,farkas,tudnék neked egy nagyszerű lakomát!–Hol?–mordult vissza loholtában a farkas.–A harmadik faluban,az alvégtől fölfelé a negyedik házban.Bemászol a csatornalyukon,és annyi szalonnát,kolbászt meg kalácsot lelsz ott,hogy csak győzzed nyelni!Az a ház pedig az édesapja háza volt.A farkasnak nem kellett kétszer mondani a dolgot.Alig várta, hogy leszálljon az éj. Akkor benyomakodott a csatornalyukon az éléskamrába,és jól telefalta magát.Mikor pedig jóllakott,odébb akart állni.Hanem a hasa úgy megdagadt,nem fért ki többé a lyukon!Matyi csak ezt várta.Elkezdett lármázni a farkas hasában;úgy ordított, ahogy csak a torkán kifért.–Nem hallgatsz!– mordult rá a farkas.–Föllármázod a házat!–Ha te jóllaktál,én is mulatni akarok!–felelte Matyi,és még jobban rikoltozott.A nagy hejehujára végre fölébredtek a szülei,szaladtak a kamrához, és belestek a résen.Hát látják,hogy egy farkas van odabent!Az ember gyorsan fejszét ragadott,az asszony eg a kaszát kapta,így nyomultak a kamra felé.Az ajtó előtt azt mondja az ember:–Te maradj egy kicsit hátrébb.Előbb majd én sújtok rá a fejszémmel.Ha nem fordul fel tőle,suhints rá a kaszával,vágd el vele a torkát.Hüvelyk Matyi meghallotta az édesapja hangját.–Csak óvatosan,édesapám–kiáltotta–, mert én vagyok itt a hasában!–Hála az égnek,megjött a mi kis fiacskánk!–örvendezett az ember,s ettől az örömtől egyszerre megháromszorozódott az ereje.Intett az asszonynak, lljon félre,tegye le a kaszát,nehogy megsebezzék vele az ő drága Matyijukat;ő maga meg szélesre tárta a kamra ajtaját,toppantott egyet,nagyot rugaszkodott,és akkorát sújtott a fejszével a farkas fejére, hogy az nyomban kiadta a páráját.Gyorsan fölmetszették a hasát,és előszedték belőle a fiacskájukat.–Hogy aggódtunk érted,édes lelkem!–mondta az apja.–Bizony,édesapám– felelte Matyi–,sokat jártam a világban,sokat láttam,sokat tapasztaltam:örülök,hogy végre friss levegőt szívhatok.– Hol mindenütt jártál?–Voltam,édesapám,egérke lyukában, tehén bendőjében,farkas hasában,hogy a kalap tetejéről meg a pap kamrájáról ne is beszéljek.Hanem most már itt maradok veletek életünk fogytáig.-Mi meg a világ semmi kincséért sem adunk el többé!–lelkendeztek s szülei,és boldogan ölelték szívükre egyetlen kis magzatukat.Jól megetették,megitatták,s új ruhát is szabattak rá,mert a régi bizony igen megkopott a nagy vándorlásban.
| | |
|
|
::::::::::::::::::::::
FELHÍVÁS!
A hirdetéseket törlöm,
légyszi NE HIRDESS a chatben!
Köszönöm!
::::::::::::::::::::::
|
::::::::::::::::::::::
|
|
 MESE
|
|
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Rengetek designelem
