Mesebarlang
::::::::::::::::::::::

Portálregisztráció
2007.02.14.

Kategória:

Hobbi-szórakozás

Eddigi legforgalmasabb nap:
2010.09.18.
OLdalt szerkeszti:
Csilla
Az oldalra nem kell
regisztrálni!
::::::::::::::::::::::

 
Rengetek designelem
Társoldalamon

Ételek,italok

Hátterek

Meseanimációk

Virágok

Állatok

Sordíszek
Tubesek

Apró díszek

Mesedollzok
Babák
Meseképek
Mackók

Valentin nap

Banner,bélyeg

 

Szülinapi meghívók(Gy)
Szülinapi meghívók (Sk.)

Naptárak(Gy)

Naptárak(Sk)
Dominók (Gy)

Dominók(Sk.)
Kártyácskák (Gy)
Üdvözlőlapok (Gy)

Logikai játékok(Gy)
Fejlesztők oviba(Gy)

Fejlesztők oviba(Sk)

Memórikártyák (Sk.)

Órarendek(Gy)

Órarendek(Sk)
Levélpapírok(Gy)

Csíklevpapírok (Gy)

Levélpapírok (Ünnep)
Levélpapírok(Sk.)

Levélpapírok (Össz)
Vignetta(Gy)

Füzetcimkék (Gy)
Könyvjelzők(Gy)

Számok(Sk)   
Betűk(Sk)+(Gy)
 

Szorzótábla (Sk)

Napirend (Sk.)
Íráselőkészítő (Gy.)
ABC betűk (Gy.)

::::::::::::::::::::::

Egy kis pihentető

Mindenkinek!

::::::::::::::::::::::
Labirintusok
Kivágók

Társasjátékok

Kifestők (Vegyes)
Kifestők (Mesés)

Kifestők (Ünnepek)

Online kifestőkönyv

Téli kifestők (Onl.)

OLVASÓSAROK
Mesék (Mackó)
Mesék (Vegyes)

::::::::::::::::::::::

Hangos versek
Mesék

(Sk.felvételekkel)

::::::::::::::::::::::
LETÖLTHETŐ

Mesék (Macitár)
Mesék (Andersen)

Mesék (Grimm)
Legszebb mesék
Micimackó
Misi Mókus
Rémusz bácsi

Babamondókák
Totyogóknak

Kisiskolásoknak

Locsolóversek

Gazdag Erzsi


PSP 8program
PSP 9 program
Corel Paint Shop Pro
Abode Photoshop
Animation Shop 3
Gif-anim. szerkesztő
Sok letölthető progi


Tavaszi hónapok
Nyári hónapok

Őszi hónapok

Téli hónapok
Időjósló rigmusok
Minden ami ősz!
(Hátterek,stb.)
Évszakok képekben
Itt van az ősz
Itt van a tél


Játékok kicsiknek

Gribedli oldala

Minimax oldala

Egyszer volt oldala

Olvasni jó oldala

Gyermeksziget old.

Kisvakond oldala

Kinderparty oldala

Bogyó és Babóca o.

Öltöztetős játék

::::::::::::::::::::::
Sajátkészítésű

játékaim

::::::::::::::::::::::
Játékok
nagyoknak

Totalcar oldala

Honfoglaló oldala

Jójáték oldala

Startlap játékok

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

 
 

Mesekönyv
Mesekönyv : Mese

Mese

Hófehérke és a hét törpe

Hófehérke és a hét törpe

Tél volt,kiszakadt a felhők dunnája,sűrűn hulltak a hópihék a világra.Hulltak kunyhókra,hulltak kastélyokra,bevonták szép fehér takaróval a királyi palota tetejét is.A királyné ott ült csillogó ébenfa keretes ablakában,s öltögetés közben ki-kinézett a hóesésbe.Ahogy így elszórakozott és nem figyelt eléggé a munkájára,egyszer csak megszúrta a tűvel az ujját,úgyhogy nyomban kiserkedt belőle három vércsepp.A királyné nézte a vércseppeket az ujja hegyén meg künn a kerten a hó fehér leplét,aztán az ablak ébenfa keretét s azt gondolta magában:"Bárcsak ilyen gyermekem volna: fehér,mint a hó,piros, mint a vér,fekete, mint az ében."Nem sokkal ezután lánya született,fehér volt a bőre,mint a hó,piros az arca,mint a vér,fekete a haja,mint az ébenfa.El is nevezték Hófehérkének.S ahogy a gyermek megszületett,a királyné meghalt.Mikor a gyászév letelt,a király új feleséget hozott a házhoz. Szép asszony volt az igaz,de olyan büszke,olyan kevély, sehogyan sem tűrhette,hogy valaki szebb legyen nála.Volt egy varázstükre,azt minduntalan vallatóra fogta:Mondd meg nékem,kis tükröm:ki a legszebb a földön?Ilyenkor a tükör mindig azt felelte:Úrnőm,nincs a világnak szebb asszonya tenálad.Erre aztán a királyné sem aggodalmaskodott tovább,mert tudta,hogy a tükre nem mond mást,mint színtiszta igazságot.Telt-múlt az idő,esztendő esztendőre.Hófehérke nőtt, növekedett,és hétéves korára olyan szép lett,mint maga a ragyogó nap,szebb még a szépséges királynénál is.Ez eleinte nem sokat törődött a mostohalányával,hanem egyszer aztán gyanút fogott,bezárkózott a szobájába, elővette a tükrét,és megkérdezte:Mondd meg nékem,kis tükröm:ki a legszebb a földön?De a tükör ezúttal nem úgy felelt,ahogyan a királyné szerette volna,hanem azt mondta:Szép vagy,úrnőm,de tudd meg:Hófehérke százszor szebb.A királyné kékre-zöldre vált az irigységtől,s attól fogva egyre abban főtt a feje,hogyan pusztíthatná el Hófehérkét. Nem volt többé se nappala,se éjjele,egészen belesápadt a sok emésztődésbe,úgyhogy napról napra fogyatkozott a szépsége.Egyszer aztán,mikor az ura az országot járta, maga elé hívatta bizalmas udvari vadászát és ráparancsolt:–Vidd ki azt a gyereket az erdőbe,látni sem akarom többé! Öld meg,és bizonyságul hozd el nekem a szívét!Másnap a vadász,mintha csak sétálni készülne,magával hívta Hófehérkét.A lányka örömest vele ment,mert szerette az erdő virágait,a madarak muzsikáját s a lepkék tarka táncát a lombon átszitáló fényben.Mind beljebb és beljebb mentek,míg egy tisztásra nem értek;ott megálltak,s a vadász elővette a kését,hogy megölje Hófehérkét.De a lányka könyörgésre fogta a dolgot:–Kedves vadász,kérve kérlek,hagyd meg az életemet;úgy eltűnök ebben a rengetegben,híremet sem hallják többet!A vadász megszánta,és útjára engedte.–Menj csak,szegény kislány!–mondta,és gondolatban hozzátette:"Hamarosan úgyis fölfalnak a vadállatok."De azért nagyon megkönnyebbült a szíve,hogy nem neki kellett egy ilyen szép teremtésnek a vérét kiontania.Éppen arra szaladt egy vadmalac,azt megfogta, leszúrta,kivágta a szívét és hazavitte bizonyságul a királynénak.Annak erre egyszeriben megjött a kedve,mert hát azt hitte,Hófehérke nem él már.Szegény lányka pedig ment,ment tovább,egyes-egyedül az úttalan rengetegben.A fák közt mind sűrűbb lett a homály, neki pedig egyre jobban elszorult a szíve félelmében.Ahogy az árnyak ingtak:mintha óriások fenyegetnék;ha levél rezzent:mintha mohó szemek lesnének utána a lombból.Ág reccsent a lába alatt;ő megijedt tőle,futásnak eredt. Szaladt árkon-bokron át,fészkükre tért madarakat,odvukba bújt állatokat riasztott föl;ha gally suhintott a vállára,ha inda akaszkodott a szoknyájába,úgy megrettent,majd elállt a szívverése. Végre ritkult kissé az erdő, s ő egy parányi tisztáson kis házikót pillantott meg a homályban. Egyszeriben megkönnyebbült összeszedte maradék erejét, odaszaladt a kis házhoz,és belépett.Odabent parányi volt minden de olyan tiszta,olyan takaros, hogy azt el sem lehet mondani.A szoba közepén terített asztalka állt,az asztalkán hét tányérka,s mindegyik mellett kicsi kanál,kicsi kés,kicsi villa,pohárka.A fal mellett hét ágyacska,minden ágyon habfehér terítő.Hófehérke nagyon megéhezett,nagyon megszomjazott; leült a kis asztalhoz,s már-már nekikezdett a falatozásnak; hanem akkor arra gondolt:az,akinek ő megeszi a vacsoráját,az bizony éhen marad ma este.Ezért hát sorra mind a hét tányérkából evett egy kevés főzeléket,hozzá mind a hét szelet kenyérkéből tört egy csipetnyit,és rá mind a hét pohárkából ivott egy csöpp bort.Aztán,mert nagyon fáradt volt,le akart feküdni.Csakhogy az egyik ágyacska túl keskeny volt neki,a másik meg túl rövid; egyiket a másik után próbálta ki,míg aztán a hetedikben végre kényelmesen el tudott helyezkedni.Letette a fejét a kicsi párnára,és nyomban elaludt.Odakint lassan leereszkedett az este.Csillagok lobbantak az égen,de mintha lent a földön a hegyoldalon is csillagok mozognának,hét imbolygó kicsi csillag,libasorban.Hét parányi bányászlámpa volt az,fényüknél hét kis törpe tartott hazafelé vidáman a leszálló éjszakában.Ott laktak a tisztás szélén a házikóban;kora reggel útra keltek,napestig dolgoztak,ércet bányásztak a hegyekben s este aztán vállukra vették a szerszámukat,és víg nótaszóval hazatértek.Így éltek ott békességben,ki tudja,mióta.Soha nem háborgatta őket senki soha nem zavarta meg semmi az életük rendjét.Ma azonban,ahogy a házukba beléptek,a hét kicsi lámpa világánál nyomban észrevették,hogy valaki járt ott:nem találták a szobácskát olyan rendben,amilyenben reggel hagyták.Futkostak,nézegettek,tanakodtak;egyszer csak az első felkiáltott:–Ki ült a székecskémen?S a második:–Ki evett a tányérkámból?A harmadik:–Ki csípett a kenyérkémből?A negyedik:–Ki csent a főzelékemből:Az ötödik:–Ki használta a kis villámat?A hatodik:–Ki vágott a kis késemmel?A hetedik:–Ki ivott a pohárkámból?Akkorra az első törpe már azt is észrevette,hogy az ágya közepén kis gödröcske mélyül.Nosza, fölkiáltott:–Ki feküdt az ágyacskámban?Mind összeszaladtak,mind azt kiabálták:–Az enyémben is feküdt valaki!–Az enyémben is!És forgatták a párnájukat,emelgették a takarójukat, még az ágy alá is bekukkantottak,úgy keresték az idegent,míg a hetedik ágyban föl nem fedezték Hófehérkét.Ott feküdt,ott aludt édesdeden.Bőre,mint a hó,arca,mint a vér,haja,mint az ében;olyan gyönyörű volt,hogy a törpéknek még a lélegzetük is elakadt az álmélkodástól,ahogy tetőtől talpig végigjáratták rajta a lámpásuk fényét.–Egek ura–rebegték–,de tündérszép gyermek!Hagyták,hadd aludjék;lábujjhegyen jártak-keltek,csöndben költötték el a vacsorájukat,aztán lefeküdtek,hat a maga megszokott helyére,a hetedikkel pedig mindegyik megosztotta egy-egy órára az ágyacskáját.Másnap reggel,ahogy fölébredt,Hófehérke hét csodálkozó kis törpét pillantott meg az ágya körül.Nagyon megijedt tőlük,de azok olyan szelíden,olyan barátságosan mosolyogtak rá,hogy csakhamar megnyugodott.–Hát te ki vagy,mi vagy?Mi a neved?Hogy kerültél a házunkba?kérdezgették.Hófehérke sorjában mindent elmesélt nekik:hogy hogyan akarta elemészteni a mostohája,hogyan szánta meg és engedte útjára az irgalmas vadász,hogyan maradt magára a rengetegben,s hogyan futott szívszakadva a vadonban,míg végül rá nem bukkant erre a házikóra.A törpék nagy figyelemmel hallgatták,s mikor a történetnek vége szakadt, tanakodtak egy kicsit egymás közt,aztán előállt a legidősebbik,és így szólt:–Ha megígéred, hogy gondját viseled a házunknak,főzöl, mosol,varrsz és foltozol ránk,mi szívesen itt tartunk magunknál;meglásd,jó sorod lesz,nem lesz semmiben hiányod.Hófehérke megörült az ajánlatnak,megköszönte a törpék jóságát és náluk maradt.Reggel a hét kis bányász kivonult a hegyekbe,a lányka meg nekilátott a munkának:kitakarított, bevetette az ágyakat,megvarrta az elvásott fehérneműt, foltot vetett a kabátkák kikopott könyökére,sütött-főzött, s mikor este fölhangzott a hazatérő törpék vidám nótázása, s a hegy lejtőjén föltűnt a hét kicsi lámpa imbolygó csillagfénye,már készen várta őket az ízes,friss vacsora.–Amióta élünk,soha nem volt ilyen jó sorunk!– mondogatták a törpék,és még a szájuk szélét is megnyalták egy-egy jobb falat után.Bezzeg szerették is,féltették is Hófehérkét, s valahányszor magára hagyták,mindig a lelkére kötötték:–Óvakodjál a mostohaanyádtól!Hamarosan meg fogja tudni, hogy itt vagy;talán máris tudja, talán máris rosszat forral ellened.Vigyázz,be ne engedj senkit a házba,ha mi nem vagyunk itthon!A törpék jól sejtették a dolgot.A gonosz királyné ugyanis egy szép napon megint elővette a varázstükrét.Nem mintha félt volna,hogy valaki szebb lehet nála a világon,hanem mert hiú volt,és szerette hallani,ahogy a tükör a szépségét dicséri.Föléje hajolt hát,belemosolygott,megkérdezte:Mondd meg nékem,kis tükröm:ki a legszebb a földön?A tükör pedig így felelt:Szép vagy,úrnőm,de tudd meg:Hófehérke százszor szebb.Hegyek között él magában,a hét törpe házában.A királyné úgy megrémült,majd kiejtette a tükröt a kezéből. Haragjában nyomban a vadászt hívatta,hogy előbb kivallassa,aztán meg a fejét vétesse,amiért életben hagyta Hófehérkét;hanem annak hűlt helye volt mát az udvarában: elunta gonosz úrnőjének sok kegyetlen szeszélyét,s elszegődött máshová.A királynét csak annál jobban emésztette a méreg.Dúlva-fúlva járt a palotában,szolgálónak,komornának nem volt tőle maradása.Se látott,se hallott,egyre csak azon töprengett,hogyan pusztítsa el Hófehérkét,mert hát tudta: addig egy pillanatra meg nem nyugszik a lelke az irigységtől;amíg nem ő lesz a legszebb a világon.Végül is kieszelt valamit.Bezárkózott a belső szobájába,bekente hamuval az arcát,befestette szürkére a haját,levetette szép királynői ruháját,és mindenféle hitvány göncöt aggatott magára,a nyakába akasztott egy ládikót,és kendőt kötött a fejére,senki nem ismerhetett rá,mindenki házaló vénasszonynak nézte volna.Így indult útnak a hegyen át a hét törpe házához.–Selymet,bársonyt vegyenek!–kiáltotta és bekopogtatott.Hófehérke kikukkantott az ablakon.–Jó napot,nénikém!Mi van eladó?–Szép portéka,jó portéka,selyemöv,bársonyöv,amilyen színűt csak akarsz,lelkecském!–szíveskedett a vénasszony, és mindjárt elő is vett a ládikájából egy bársonyövet.Hófehérkének tetszett a sok színes holmi; azt gondolta magában:"Ezt a derék asszonyságot igazán beengedhetem."Eltolta a reteszt,és kinyitotta az ajtót.A vénasszony bement,kirakta az asztalra az áruját,és míg Hófehérke válogatott az övek közt,vizsga szemmel körülkémlelt,hogy valóban egyedül vannak-e a házban.A lányka nézegette az öveket,kendőket,szalagokat,egyik jobban tetszett neki,mint a másik,nem tudta,melyiket válassza.–Nem így kell azt,édes lelkem–hízelgett a vénasszony–,föl kell próbálni, hadd lássuk,melyik illik a legjobban a ruhádhoz!Fogott egy hímes selyemövet,rápróbálta a lányka derekára.–Ugye, milyen pompás?–mondta kacagva,azzal rántott egyet az övön,meghúzta,gyorsan megcsomózta,s úgy elszorította vele Hófehérke vékony derekát,hogy szegény lánynak elakadt a lélegzete.Elsápadt,és összeesett,mintha már nem is lenne benne élet.–No,te sem vagy már a legszebb,legföljebb csak voltál!– mondta a vénasszony elégedetten,és újra kacagott egyet, de az a kacagás olyan volt,mint a holló károgása.Még egyszer végigmérte az élettelenül heverő lánykát,és kisietett a házból.Alkonyatkor hazatértek a bányából a törpék.Majd a földbe gyökerezett a lábuk a rémülettől,amikor meglátták a földön Hófehérkét.Egy percig moccanni sem tudtak,aztán lámpát, szerszámot ledobtak,odaszaladtak hozzá,szólongatták, élesztgették,de hiába:a lányka meg sem rebbent;mintha meghalt volna.Akkor a törpék gyöngéden fölemelték,hogy ráfektessék az ágyára;ketten a vállánál,ketten a derekánál,ketten a lábánál fogták,a hetedik meg a fejét tartotta nagy óvatosan.Ahogy így vitték,az egyik kis törpe egyszer csak észrevette rajta az idegen selyemövet.–Oda nézzetek!–kiáltotta.–Elkötötték a derekát!Gyorsan letették az ágyra,szaladtak ollóért,késért, elvágták az övet,s lám:Hófehérke pihegni kezdett,lassan visszatért belé az élet;kinyitotta a szemét,fölült az ágyon,és csodálkozva kérdezte,mint aki mélységes mély álomból ébred:–Hol vagyok?–Itt vagy nálunk!–felelték a törpék örvendezve,hogy végre hallják a hangját.–De hát mi történt veled,amíg mi oda voltunk?Hófehérke elmondta nekik,hogyan kopogtatott be hozzá a vénasszony,hogyan rakta ki,hogyan kínálgatta a portékáját,s hogyan próbálta rá a selyemövet a derekára; de többre nem emlékezett.–Az a házaló vénasszony nem volt más,mint az elvetemült királyné;a gonosz így akarta kioltani az életedet.Most az egyszer kudarcot vallott,de azért aligha fog felhagyni galád szándékával.Légy hát nagyon óvatos:ha nem vagyunk itthon,ne engedj be senkit a házba!A királyné pedig,ahogy hazaért,ledobálta a gönceit,magára öltötte pompás selyemruháját belenézett a varázstükrébe, és megkérdezte:Mondd meg nékem,kis tükröm:ki a legszebb a földön?De a tükör most is csak így felelt:Szép vagy,úrnőm,de tudd meg:Hófehérke százszor szebb.Hegyek között él magában,a hét törpe házában.A királyné felugrott ültéből,és mérgében majdnem a falhoz csapta igazmondó varázstükrét.Mikor aztán kissé lecsillapodott az indulata,töprengeni kezdett,forralta magában az egyik gonosz tervet a másik után,míg végül meg nem állapodott a leggonoszabbnál.Értett a boszorkánymesterséghez,bezárkózott hát a kotyvasztóműhelyébe,tüzet rakott,pépet kavart,és fabrikált egy mérgezett fésűt.Mikor azzal elkészült,megint felöltözött vénasszonynak,megint bekente hamuval az arcát,megint befestette szürkére a haját,megint ládikát akasztott a nyakába de most még sokkal vénebbnek,sokkal törődöttebbnek látszott, mint a múltkor.Botot fogott a kezébe, és mintha hibás volna a lába,sántikálva indulta hegyen át a hét törpe háza felé.Ahogy odaért,felnyitotta a nyakba való ládikája tetejét,és sipítozva kínálni kezdte a portékáját.–Csatot,gombot,fésűt vegyenek!Hófehérke kiszólt az ablakon:–Menj csak tovább,jó asszony,nem szabad beengednem senkit.–De megnézni csak megnézheted a portékámat!–mondta a vénasszony.Odabicegett a ládikájával az ablak alá,és mutogatni kezdte az áruját:a fényes gombokat,a csinos csatokat s legvégül a fésűt.–Jaj,éppen egy ilyen fésű kellene nekem!–mondta Hófehérke.–Add csak ide,nénikém!–Félek,hogy nem adod vissza,történt már velem ilyesmi! – felelte az öreg.–Gyere ki,ha olyan kíváncsi vagy rá."Ej–gondolta magában Hófehérke–,ez az együgyű öregasszony csak nem árthat nekem!"–azzal kinyitotta az ajtót.A vénasszony odatipegett de minden lépésnél szisszent egyet,mint akinek nagyon fáj a lába."Mégsem engedhetem,hogy ez a szegény anyóka itt álljon a küszöbön"–gondolta Hófehérke,és behívta az öreget:üljön le,pihenje ki magát,mielőtt továbbmegy.És közben a fésűre is megalkudtak.–Jó vagy hozzám,kislányom–mondta akkor a vénasszony–, jóval akarok fizetni érte.Nagy gond lehet neked minden reggel ez a sűrű hajad;gyere ide,hadd fésüljelek meg egyszer rendesen,amíg itt üldögélek.Hófehérke leült egy zsámolyra az öregasszony lábához,és odatartotta neki a fejét.De alig merült a fésű ébenfekete hajába, hatni kezdett a méreg és a lányka eszméletlenül hanyatlott a földre.Éles hollóhangján nagyot kacagott a gonosz királyné,és elégedetten dörzsölte a kezét.–No,te világszépe,most aztán megjártad!–mondta kárörömmel,és kisietett a házból.Csakhamar hazajöttek a bányából a törpék;meglátták a földön Hófehérkét,és tüstént tudták,hogy megint a mostohaanyja járt ott,Nosza,keresni,kutatni kezdtek; megtalálták a hajában a mérgezett fésűt,fogták,tűzbe dobták;mire elégett,Hófehérke is magához tért ájultából. Elmondta,mi történt vele,a törpék pedig újra a lelkére kötötték,ki ne nyissa többé senkinek az ajtót.A királyné meg,ahogy hazaért,éppen csak ledobálta magáról a gönceit,máris elővette a tükrét.Mondd meg nékem,kis tükröm:ki a legszebb a földön?A tükör pedig azt felelte:Szép vagy,úrnőm,de tudd meg:Hófehérke százszor szebb.Hegyek között él magában,a hét törpe házában.A királyné tetőtől talpig reszketni kezdett mérgében; rikácsolt;csapkodta,ami a keze ügyébe akadt;még a tájékára sem mert menni senki a szobájának.Tombolt vagy egy fél napig;akkor eltökélten azt mondta:"Hófehérkének pedig meg kell halnia, akár az életem árán is!"Túl a boszorkánykonyháján volt a királynénak egy még titkosabb kis kamrája,abban tartotta a legöldöklőbb mérgeket,ott készítette elő legfélelmesebb fondorlatait. Parancsba adta az udvari népnek,hogy senki ne merje háborgatni,hozatott magának egy hibátlan,szép almát a királyi kert legszebb almafájáról,és bezárkózott vele ebbe a titkos kamrájába.Ott nekiült a munkának,dolgozott egész nap, egész éjjel,fölhasznált minden fortélyt,összeszedte minden tudományát,s addig föl se kelt a boszorkányasztala mellől,míg az alma piros felét át nem itatta gyilkos méreggel. Akkor aztán felöltözött almaárus menyecskének, kosarat vett a karjára,telerakta almával,legtetejére rátette a legszebbiket,a mérgezettet,s így indult a hegyen át a hét törpe házához.Mikor odaért,nagy hangon rákezdte:–Édes almát vegyenek!Szép almát vegyenek!Hófehérke kinézett az ablakon,megtetszett neki a szép gyümölcs,s ráadásul a menyecske olyan barátságosan kínálgatta,hogy azt nem lehetett szó nélkül megállni.–Venni vennék–mondta–,de nem szabad senkit beengednem,a hét törpe megtiltotta.–Ha nem veszel,nem veszel–rántott egyet a vállán a parasztasszony–,kapok én elég vevőt az almámra!De hogy te se búsulj,nesze,ezt a legszebbiket neked adom,kóstold meg!Hófehérke már-már kinyúlt érte,de nyomban vissza is kapta a kezét.–Nem–mondta–,semmit nem szabad elfogadnom.–Ejha–kiáltott a menyecske–,de kurta pórázon tartanak a gazdáid!Talán csak nem attól féltenek,hogy valaki megmérgez?No,hogy megnyugtassalak,ezt a fakó felét majd megeszem én,és a piros meg legyen a tiéd.Azzal kettészelte az almát,a fehér felét megtartotta magának,a pirosat meg odaadta Hófehérkének.Hófehérke nézegette,forgatta a pirospozsgás fél almát, szerette volna is,meg nem is;de mikor hallotta,milyen jóízűen harsan a gyümölcs friss húsa a menyecske foga alatt,ő sem tétovázott tovább, szájához emelte és beleharapott.S abban a pillanatban holtan esett össze.A királyné gonosz károgással,hosszan fölkacagott:–Fehér voltál,mint a hó,piros voltál,mint a vér,fekete voltál, mint az ében,de most már a törpék sem tudnak lelket verni beléd!Sarkon fordult és elindult;oly sebesen járt,mint a szél,a kendője úgy lobogott,mint a holló szárnya;s mintha vihar tépné őket,zúgtak,nyögtek nyomában az erdő fái.Otthon át sem öltözködött,szaladt egyenesen a tükréhez:Mondd meg nékem,kis tükröm:ki a legszebb a földön?És a tükör végre azt felelte:Te vagy,úrnőm,a legszebb.Erre aztán a királyné irigy szíve is megnyugodott,ha az irigy szívnek egyáltalán lehet nyugovása.Este a törpék hazatértek a hegyekből,s ott találták Hófehérkét a földön.Tüstént tudták,hogy megint a gonosz mostoha járt itt.Keresték,kutatták,nincs-e valami mérgezett holmi rajta,meglocsolták az arcát friss vízzel, élesztgették,költögették,de hiába.Nem használt semmi: Hófehérke most igazában meghalt.Akkor a törpék felravatalozták,mind a heten körülülték,s három napon,három éjen át siratták.Negyednap lett volna a temetés;de Hófehérke a negyedik nap reggelén is éppen olyan szép volt,mint életében,bőre, mint a hó,arca,mint a vér,haja,mint az ében;mintha csak mélységes-mély álmot aludnék a fehér virágos ravatalon.A gyászoló kis törpék lábujjhegyen jártak körülötte,mintha félnének,hogy felzavarják;meg-megálltak,hosszan elnézték,s végül az egyik azt mondta:–Nem,ezt a gyönyörű lányt nem temetjük el a csúnya fekete földbe!Hófehérkét üvegkoporsóba fektették s arra aranybetűkkel ráírták a nevet,meg hogy aki benne pihen,királylány volt; Aztán kivitték a hegyre,egy tisztáson letették egy pázsitos halomra,és búcsút vettek tőle.De attól fogva csak hatan jártak a bányába,mert egyikük mindig ott őrködött a tisztáson,és vigyázott az üvegkoporsóra.Az erdőből őzikék és mókusok jöttek a koporsóhoz,a tisztás körül a fákon pedig ott rostokolt egy bagoly meg egy holló meg egy gerle;gyászolták Hófehérkét,akinek még mindig olyan volt a bőre, mint a hó, olyan az arca,mint a vér,és olyan a haja, mint az ében.Így telt-múlt az idő nyárra tél télre nyár,a lombok lehulltak meg újra kizsendültek,a fészkekben madárfiókák csivogtak, és zsenge kis őzgidák dörzsölgették bársonyos nyakukat a vén tölgyek derekához.És egyszer egy ilyen tavaszi napon egy királyfi vetődött az erdőbe. Addig-addig bolyongott, míg ki nem bukkant a tisztásra,ahol Hófehérke pihent az üvegkoporsóban.Elolvasta az aranybetűs felírást,aztán leült egy kidőlt fatörzsre,és csak nézte,nézte a szépséges halottat.Ott ült,amíg le nem szállt az este,akkor bekopogtatott a törpék házába,és szállást kért tőlük éjszakára.Azok szívesen befogadták,megkínálták vacsorával is, de a királyfinak nem volt kedve enni,csak ült szótlanul, maga elé meredve,mint akinek a szívét nyomja valami.Végül aztán rászánta magát,s így szólt a törpékhez:–Adjátok nekem ezt a koporsót.Megfizetek érte!–De mi a világ minden kincséért sem válunk meg tőle! – felelték a törpék.–Hát ha pénzért nem adjátok,adjátok nekem ajándékba – kérte a királyfi–,mert én nem tudok úgy élni tovább,hogy ne lássam mindig Hófehérkét.Olyan esengve,oly búsan kérte,hogy a törpéknek végül is megesett a szívük rajta,nekiadták a halott Hófehérkét.Akkor a királyfi előszólította a szolgáit,és megparancsolta nekik,vegyék vállukra,s úgy vigyék haza kastélyába a koporsót.Azok meg is indultak vele,s amint vitték,egyikük egyszer csak megbotlott egy cserjeágban.A koporsó megbillent a vállukon,s attól a rázkódástól Hófehérke szájából kifordult a mérges almadarab,mert amikor a gyümölcsbe belekóstolt,túl nagyot harapott,és a falat megakadt a torkán.Szeme felpattant;felemelte a koporsó üvegfedelét,felkönyökölt a selyempárnán,és csodálkozva felkiáltott:–Hol vagyok?–Nálam!–felelte boldogan a királyfi.–Te vagy a legdrágább nekem a világon;gyere velem édesapám kastélyába,légy a feleségem!Kitűzték a lakodalom napját,s arra minden szomszédos ország királyát,királynéját meghívták.Oda készülődött Hófehérke gonosz mostohája is.Nem tudta,ki lehet a mátka, csak annyit hallott róla,hogy nagyon szép,bőre fehér,mint a hó, arca piros,mint a vér,haja fekete,mint az ében.Maga sem tudta,miért,valami aggodalom szorongatta a szívét; egyre azon járt az esze,hogyan fogja túlszárnyalni szépségével a menyasszonyt,mert hát amióta Hófehérke meghalt,el sem tudta képzelni,hogy valaki szebb is lehet nála a világon.Soha nem öltözködött még ilyen gondosan, soha ilyen sokáig nem fésülte még a haját,és csak úgy csillogott-villogott rajta a sok drága ékszer.Előállt a hatlovas hintó s az udvari népnek szeme-szája elállt az ámulattól,amikor a királyné kilépett a szobájából.Az gőgös mosollyal pillantott végig rajtuk,de mielőtt beszállt volna a hintóba még egyszer meg akart bizonyosodni a szépségéről.Visszament a szobájába,mintha valamit ottfelejtett volna,elővette fiókjából a varázstükröt,föléje hajolt,megkérdezte:Mondd meg nékem,kis tükröm:ki a legszebb a földön?A tükör pedig így felelt:Szép vagy,úrnőm,de tudd meg:a menyasszony százszor szebb.A királyné átkozódni kezdett,elszorult a szíve,azt sem tudta,hová legyen félelmében.Először azt gondolta,el sem megy a lakodalomba,de egy percnyi nyugta sem volt, mindenáron látnia kellett a mátkát.Ahogy a gonosz királyné a terembe lépett,és megpillantotta Hófehérkét,holtan rogyott össze rettenetes dühében.

 
::::::::::::::::::::::
MESE

::::::::::::::::::::::
Grimm:A három szerencsefia
::::::::::::::::::::::
Egyszer egy öregember maga elé hívta a három fiát.- Vén vagyok már - mondta -, érzem, közeleg a halálom. Pénzem nincs, de azért nem távozom üres kézzel a világból. Egyikőtöknek hagyok egy kakast, a másik kap egy kaszát, a harmadiké meg legyen ez a macska. Haszontalan jószágoknak látszanak, de csak rajtatok áll, hogy szerencsét csináljatok velük. Keressetek olyan országot, ahol az ilyesmit nem ismerik. Meglátjátok, egykettőre boldogultok velük.Az öreg ezután nemsokára meghalt. A testvérek illendően eltemették, aztán a legidősebb azt mondta:- Útnak indulok, megpróbálom, mire megyek a kakasommal. Szegények vagyunk, legalább addig is kevesebb kenyér fogy a háznál, amíg odajárok. Hóna alá vette az örökségét, és nekivágott vele a világnak. De bármerre ment, mindenütt ismerték a kakast. A városokban ott ült a tornyok tetején a szélkakas, csikorgott, s ide-oda forgott a szélben; a falvakban meg úton-útfélen igazi, élő kakasok kukorékoltak."No, szegény jó édesapám, te aztán eltaláltad, hogyan csinálják a szerencsét!" - gondolta magában a fiú, mikor már vagy a hetedik országot rótta, de még csak ügyet sem vetettek sehol a kakasára.Végül elért a tengerhez, nagy bújában hajóra szállt, s eljutott egy távoli szigetre.Alighogy a partra lépett, összesereglett a város apraja-nagyja, mozdulni se lehetett a kikötőben; mutogatták egymásnak, mi van a fiú hóna alatt, s egyre azt kérdezték:- Mi az? Mi az?- Kakas - felelte a fiú:- Hát az mire jó? - faggatták tovább.A fiú látta, hogy itt még hírből sem ismerik a kakast; kiállt hát a főváros piacának a kellős közepére, és elkezdte magasztalni a jószágát.- Ide nézzetek! Ez aztán a nemes állat! Rubinpiros koronája van, és sarkantyút hord, mint egy vitéz. Ráadásul az időjósláshoz is ért. Hárma rikkant minden éjjel, és jelenti, hány óra van; a harmadik rikkantás után fölkel a nap. Ha pedig nappal szól, bizonyosak lehettek benne, hogy idő változás lesz.Ámult-bámult a nép, és fenn virrasztott egész éjjel, úgy leste nagy gyönyörűséggel, hogyan jelenti harsány hangon a kakas kettőkor, négykor meg hatkor az időt. Mikor aztán a harmadik kakasszó után fölkelt a nap, vége-hossza nem volt az ujjongásnak, csodálkozásnak, lelkesedésnek.- Meg kell szereznünk ezt a csodaállatot! - mondták.Küldöttséget szerveztek, a fiú elébe vonultak, és megkérdezték, eladná-e a kakasát, és ha igen, mennyiért.- Annyi aranyért, amennyit egy szamár elvisz a hátán - felelte a legény.- No, az igazán nem sok ilyen ritka kincsért! - mondták, és megadták neki, amit kért.A két kisebbik testvérnek leesett az álla, mikor a bátyjuk beállított az udvarba arannyal megrakott szamarával.A középső rögtön kijelentette:- Én is útra kelek, hátha aratok valamit a kaszámmal!Sok országot bejárt, de akármerre járt, mindenütt ismerték már a kaszát. Szegény fiúnak kezdett felkopni az álla és hervadni a reménysége. Bánatában ő is hajóra szállt, s ő is eljutott egy távoli szigetre.A kikötőben jól megnézték, miféle furcsa holmit cipel a hátán, soha életükben nem láttak még olyat; de hagyták, hadd menjen vele, amerre akar. A fiú nekivágott a határnak. Éppen nyár eleje volt, aratásidő. Amerre csak nézett, mindenütt tiszta búza ringott, simogatta az enyhe szél a bókoló kalászokat."Ha másképpen nem boldogulok - gondolta a fiú -, beállok aratómunkásnak, legalább megkeresem a kenyeremet."Mikor a búzamező végére ért, olyasmit látott, hogy elhűlt tőle. Ágyúkat vontattak a tábla szélére, tüzérek sürögtek-forogtak, parancsok harsantak, aztán egyszerre megdördültek az ágyúk, és iszonyatos zenebonával okádni kezdték a tüzes golyókat.A fiú lesunyta a fejét, nehogy eltalálják, és egy golyó levigye a kobakját. Nézett jobbra, nézett balra, kereste az ellenséget, de mert egy árva lelket nem látott se közel, se távol a tüzéreken kívül, végül is a közelükbe óvakodott, s egy fatörzs mögül odakiáltott az egyik katonának:- Mi az, koma, kitört a háború?- Dehogy tört! - bosszankodott a katona az ostoba kérdésen. - Nem látod, hogy aratunk?No, most már a fiú megértette, hogy ez itt így szokás: ha a gabona beérik, ágyúval akarják levágatni. Csak hát az ilyesmi elég bizonytalan dolog. Az egyik lövés magasabbra sikerült a kelleténél, a másik meg szár helyett a kalászt találta el, s úgy szétszórta a magot, hogy mind kárba ment. S ráadásul a nagy lárma!"Ha itt a fél ország nem süket, hát senki!" - gondolta.Megvárta, míg tűzszünet lett, akkor előlépett a fa mögül, megfente a kaszáját, beállt a táblába, és vágni kezdte a búzát.Dőltek az arany rendek; a mi emberünk csak úgy vágta szépen a gabonát, s közben mosolygott a bajusza alatt, mert mire a harmadik rendet vágta, már ott tátotta a száját az egész hadsereg a tábla szélén. Messziről fényes hintókban, pompás paripákon jött a vezérkar megszemlélni, mi történik.Megfújták a trombitákat, a fiút tisztességgel odavezették a tábornok elé, és föltették neki a kérdést, eladja-e csodálatos szerszámát, s ha igen, mennyiért.- Egy jó lóért meg annyi aranyért, amennyit elbír - felelte a fiú. Megadták neki örömmel. Bezzeg csodálkoztak rajta otthon, amikor beállított a szerzeményével! Csak a legkisebb testvérnek fájt a szíve: lám, a két bátyja mát gazdag, egyedül őneki nincs semmije a macskáján kívül.- Nekem nincs itt tovább maradásom - mondta -, nem eszem a más kenyerét, én is elindulok szerencsét próbálni!A bátyjai marasztalták, kérlelték, ne menjen, maradjanak együtt, ami az egyiké, az a másiké is, megosztoznak testvériesen mindenen; de hiába, a legkisebbik fiút csak nem lehetett jobb belátásra bírni.- Én sem a máséból akarok élni, hanem a saját szerencsémet akarom megcsinálni.No, nem sok kilátása volt rá, az egyszer biztos! Országról országra vándorolt, de mindenütt annyi volt a macska, hogy még az útfélre is jutott belőlük. Ha városba vitt az útja, ott sétáltak a tetőkön; ha falun ment át, ott szunyókáltak a konyha küszöbén; ha meg falu és város közt a szabad határban járt, nem ott látta őket egerészni a tarlókon?Végül úgy elbúsult, hogy már látni sem akarta ezt a világot, legszívesebben kivándorolt volna belőle a macskájával. Utoljára is leült egy nagy kőre a tengerparton, gondolta, beleveti a macskáját a hullámokba, aztán magát is elemészti bennük. Hanem aztán mégis jobbat eszelt ki: hajóra szállt, addig utazott a tengeren, ameddig a hajó vitte.Mikor kikötöttek, nekiindult a városnak, hátha talál valami munkát, amiből megélhet maga is meg a macskája is. Ide is, oda is bekopogtatott a boldogtalan, de mindenütt elutasították.- Fölfogadni valakit? Ugyan, hogy képzeled! Örülünk, ha nekünk magunknak marad egy falatka kenyér!Mikor már vagy a hatodik helyen hallotta ugyanezt, s mindenütt csak kedvetlen, savanyú arcokat látott, mintha az egész országot ecetbe mártották volna, nem állta meg tovább, megkérdezte:- De hát mi bajotok van tulajdonképpen? Látom a nagy hombárokról, hogy bőven teremhet gabonátok, az utcáitok tele vannak üzletekkel, a házaitok szépek, tágasak; csupa vidámságnak kellene lennie, mégis olyan itt minden, mint egy temetésen. Mi bánt hát?- Az egerek! - jajdultak fel. - Tönkretesznek az egerek: megeszik a gabonánkat, megrágják a bútorunkat, aláfúrják a házainkat, még a végén odáig merészkednek, hogy minket is megölnek. Nincs segítség, megemészt mindnyájunkat az egérveszedelem!- Hát a királyotok miért nem intézkedik? - kérdezte a fiú, s rákoppintott a macska orrára, mert a cirmos már igen nyugtalankodott az egérszag miatt.- A királyunk! - legyintettek búsan. - Szegény királyunk egészen odavan, se nappala, se éjjele; maholnap a saját palotájából is kikergetik az egerek.A fiú megmutattatta magának, merre visz az út a palotába, és jelentkezett a királynál a macskával.- Uram királyom, csak egy kegyet kérek tőled: engedd meg, hogy ma éjszaka itt háljak az állatommal a palotádban, mégpedig abban a teremben, ahol a legtöbb az egér!- Van az itt bőven mindenütt! - sóhajtotta a király. De azért találtak mégis egy termet, ahol még a szokottnál is több volt; oda bevitték a fiú vacsoráját, s rázárták az ajtót. Az udvar meg, élén a királlyal, kivonult a szabad ég alá, mert meleg nyár volt, s ott mégsem háborgatták őket úgy az egerek.A fiú megvacsorázott, de a macskának nem adott egy falatot sem, nehogy elverje az éhét. Mikor jóllakott, kényelmesen lefeküdt, és útjára engedte a cirmost.Reggel jön az udvarmester, bekopogtat a fiúhoz, belép a terembe, és majd hanyatt vágódik a meglepetéstől. A macska ott hever középütt, a pocakja, mint a duda, körülötte pedig terítve a padló döglött egerekkel.Az udvarmester, ahogy magához tért, rohant a királyhoz elújságolni, mit látott. A király fölsietett a palotába, és a tulajdon szemével is megbizonyosodott a dologról. Azt sem tudta, hová legyen örömében, meghúzatta a harangokat, egész országra szóló ünnepséget rendelt el, és rögtön meg akarta tenni a fiút hercegnek.Hanem az elhárította a megtiszteltetést.- Nem kívánok én herceg lenni, haza akarok menni a falumba, de ha akarjátok, jó pénzért nálatok hagyom az egérölőmet.- És mit kérsz érte? - tudakolta a király.- Egy öszvért, megrakva annyi arannyal, amennyit elbír.- Ha csak ilyen csekélység a szíved vágya! - mondta a király, és azonnal kiadta a parancsot a kincstárnokának: rakják meg arannyal az ország legerősebb öszvérét, s adják a fiúnak.Így hát a három testvér közül ő járt a legjobban, mert tudvalevő, hogy az öszvér mind a szamárnál, mind a lónál jobban bírja a terhet.És ezzel vége is volna a mesének, ha a macska ott nem maradt volna a királyi palotában. De ott maradt; igen jól érezte magát, és buzgón öldöste az egereket. Csak egy baj volt: hogy a fiú elfelejtette meghagyni az udvarmesternek, hogy az egerek mellé vizet is adjanak ám a macskának!Mint már mondtam, meleg nyár volt; a nagy munkában alaposan kimelegedett a cirmos, és erősen megszomjazott. Abbahagyta hát egy kicsit a vadászást, fölszegte a fejét, és nagyot kiáltott:- Nyau! Nyau!Nosza, megrettent a király, megrémült az egész udvari nép; hanyatt-homlok kiszaladtak a palotából. Kint aztán nyomban tanácsot tartottak, meghányták-vetették, mit tegyenek, és végül úgy döntöttek, követeket küldenek a macskához, fölszólítják, hagyja el a palotát.- Az egereket megszoktuk már - mondta az udvarmester -, inkább emésszen meg az a veszedelem, mint hogy egy ilyen rettenetes szörnyeteg zsarnokoskodjék rajtunk!Igen ám, de ki legyen a követ? Nem akadt az egész udvartartásban, aki önként vállalkozott volna a kockázatos feladatra. Végül sorsot húztak, és a sor a király főpohárnokára esett.- Se feleségem, se családom - mondta búsan a főpohárnok -, se asszony nem sirat, se gyerek nem jajgat utánam, ha odaveszek; szívesen föláldozom életemet a te nyugalmadért, uram királyom!Azzal kihúzta magát és peckesen, gyászosan, méltóságteljesen, mint aki a halálba megy, fölvonult a palotába. Ott találta a macskát az egyik teremben, amint éppen egy egeret pofozott nagy mérgesen. Mélyen meghajolt előtte, és annak rendje és módja szerint átadta neki a nagytanács üzenetét:A macska egy kukkot sem értett az egészből; csak azt látta, hogy az ember nem hozott vizet; hát nagy keservesen rányivákolt:- Nya-u! Nya-u!A főpohárnok soha életében nem hallott macskanyávogást; úgy értette, mintha az egérölő fölháborodva azt felelné az üzenetre:- Vagy úgy? Vagy úgy?Iszonyúan megijedt, kihátrált az ajtón, aztán rohant le a kertbe a királyhoz, ahogy csak öreg lábai bírták.- Uram királyom, nem akar kimenni! - rebegte.- Hát ha magától nem megy, kényszeríteni kell! - mondta kemény elszánással a király.Ágyúkat vontattak szembe a palotával, kihirdették az ostromállapotot, riadóra fúvatták a kürtöket, aztán kiadták a parancsot a támadásra. Eldördültek az ágyúk, tüzet fogott a tető, recsegve-ropogva égett a palota. A macska ijedten fülelt föl a zenebonára, aztán mikor a tűz addig a teremig harapódzott, amelyikben őcirmossága éppen az egereket öldökölte - se szó, se beszéd, kiugrott az ablakon, és világgá szaladt.Az ostrom pedig tovább folyt, dörögtek a sortüzek, omlottak a falak, aztán mikor elérkezettnek látszott rá az idő, a király parancsot adott a rohamra. A gyalogság szuronyt szegezve benyomult a palotába, de bizony nem lelt benne mást, mint egy halom füstölt egeret meg a nagy semmit.

::::::::::::::::::::::

Zenegyűjteményem

Friss!

Rengeteg zene

Enya számai

J Wernertől


Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal